Gyenge a közvélemény tájékozottsága az EU-elnökségről

A Policy Solutions és a Medián közös kutatása szerint egy hónappal Magyarország uniós elnökségének kezdete előtt többségben vannak azok, akik nem tudják, hogy január 1-jétől az ország lesz az Európai Unió soros elnöke. A két cég közös felmérése szerint –amelynek összegezését pénteken juttatták el az MTI-hez –a megkérdezettek mindössze 45 százaléka tudta megmondani, hogy a következő fél évben Magyarország lesz az EU élén.

 Ezt viszont a válaszadók döntő többsége (76 százaléka) fontosnak tartja. Pártpreferenciák tekintetében az LMP-szavazók tartják ezt a legfontosabbnak (86 százalék), de még a jobbikos szavazók 75 százaléka szerint is jelentős esemény lesz az elnökség.

A két közvélemény-kutató cég közös felmérése szerint arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy az uniós elnökség miként fogja befolyásolni Magyarország megítélését. A teljes népesség 51 százaléka bizakodó, ezt azonban elsősorban a fideszes szavazók erősítik. Az ellenzéki pártok szavazói körében ugyanis többségben vannak azok, akik szerint az uniós elnökség révén Magyarország megítélése nem változik, vagy romlani fog.

A Policy Solutions és a Medián a közleményben kiemelte: hat évvel a belépés után Magyarország uniós tagságának támogatottsága továbbra is egyértelmű. Egy, a tagság „megerősítéséről” szóló népszavazáson 69 százalék ma is a bent maradás mellett szavazna – írták. Kiemelték viszont, hogy minden párt táborában vannak EU-szkeptikus szavazók. A jobbikosok között található arányában a legtöbb, de az ő pártjukban is többségben (58 százalék) vannak Magyarország EU-tagságának a hívei. Az LMP- és MSZP-szimpatizánsok közül viszont csaknem minden ötödik nemmel szavazna egy új népszavazáson.

A felmérés szerint – az egyes társadalmi csoportokat vizsgálva – az látható, hogy „uniós tagságunk legnagyobb ellenzői” a mezőgazdaságban dolgozók, akiknek mindössze 58 százaléka szavazna most a magyar EU-tagság fenntartása mellett. A legoptimistábbak pedig a diákok, akiknek 83 százaléka támogatja Magyarország európai uniós tagságát.

A soros elnöki pozíciót már betöltött kelet-közép-európai országokkal összehasonlítva a magyar lakosság tájékozottsága gyengének számít – írták. A Policy Solutions és a Medián szerint ugyanis korábban a szlovén vagy a cseh soros elnökség előtt jóval többen tudtak arról (85, illetve 69 százalék), hogy országuk ezt a szerepet fogja betölteni, mint ahányan Magyarországon eddig hallottak erről.

A két cég közös közvélemény-kutatása november 12–16-a között készült 1200 ember személyes megkérdezésével. „A minta tükrözi a magyarországi szavazó korú lakosság település, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően plusz/ mínusz 2–5 százalék” – olvasható közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.