Metró is lehet a gázcsomagban
A magyar Miniszterelnökség kedd este kiadott közleménye szerint Orbán Viktor sikeres tárgyalásokat folytatott
Moszkvában - írta az MTI. A közlemény szerint a megbeszélés célja az volt, hogy megvessék az Oroszország és Magyarország közötti, a 21. századhoz méltó együttműködés alapjait.
A találkozóról a magyar kormányfő szóvivője, Szijjártó Péter nem kívánt nyilatkozni a magyar sajtónak. Az orosz kormányfő szóvivője viszont lapunknak ugyanakkor elmondta: bár konkrét válaszok nem születtek a tárgyaláson, széles körben érintették a fontos ügyeket, így például a Mol helyzetét és más energetikai kérdéseket is. - A jó hangulatú, konstruktív találkozó után a tárgyalások a jövőben a szokásos munkarendben
folynak tovább - jelentette ki Dmitrij Peszkov.
- Ha nem is születtek megállapodások, a találkozó időzítése azt mutatja, Putyin nagy jelentőséget tulajdonított a látogatásnak - vélte Andrej Kolesznyikov újságíró, utalva arra, hogy Dmitrij Medvegyev elnök épp ezen a napon tartotta meg éves beszédét a parlament előtt. Az orosz kormányfő tárgyalásairól a Kommerszant napilapnak rendszeresen tudósító újságíró szerint az nem meglepő, hogy a „számos rendezetlen kérdés, köztük a földgáz területén" egyelőre nincsen végleges megállapodás. - Nyilván tovább folynak a megbeszélések, ez a klasszikus forgatókönyv - mondta Kolesznyikov.
Az orosz lapok előzetesen arról írtak, hogy a magyar kormány mindenképpen szeretné visszavásárolni a Szurgutnyeftyegaz (SZNG) által tavaly 1,4 milliárd euróért megszerzett Mol-pakettet, amit azonban az orosz vállalat egyelőre nem kíván eladni. (Putyin a múlt héten Berlinben kitért arra, hogy a magyar fél minden jogalap nélkül gátolja, hogy az SZNG érvényesítse részvényesi jogait.)
Orosz lapértesülések szerint az amúgy is pénzszűkében lévő magyar fél a kedvezményes visszavásárlásért cserébe orosz céget bízna meg a paksi atomerőmű bővítésével, esetleg a budapesti 4-es metró szerelvényeit is Oroszországtól szerezné be.
A későbbi megállapodás részét képezi majd az egyelőre még hiányzó, 2015-2030-ra szóló gázszállítási szerződés is, amelyben a magyar kormány - az orosz lapok szerint - kedvezményeket nyújthat: mindenekelőtt
a válságadó alól mentesíthetné az egyszázaléknyi haszonkulccsal dolgozó Panrusgazt, amely az orosz gázipari
óriás leányvállalata, a Gazprom Export és a német E.ON közös cégeként importálja Magyarországra az orosz földgázt. Az 1,05 százalékos, visszamenőleges válságadót - amely a Panrusgazt is érinti - a Gazprom alelnöke,
Alekszandr Medvegyev korábban is kifogásolta.