Kína közvetít a koreai válságban

A vasárnap kezdett amerikai–dél-koreai légi és haditengerészeti gyakorlatra válaszként Észak-Korea föld-föld rakétákat helyezett indítóállásba. Kína közben hatoldalú tárgyalásokat sürgetett a feszültség enyhítésére.

Vasárnap már a Koreai-félszigettől nyugatra, az ENSZ által kijelölt tengeri határvonaltól délre, a Sárga-tengeren tartózkodott az USS George Washington atommeghajtású repülőgép-hordozó 75 vadászgéppel és hatezer amerikai tengerészgyalogossal a fedélzetén. A négynaposra tervezett hadgyakorlathoz a dél-koreai egységek mellett négy további amerikai hadihajó is csatlakozik. Az AP értesülése szerint ma partraszállási manővert is végrehajtanak.

A már korábban elhatározott közös gyakorlatot előrehozták, demonstratív válaszként arra, hogy kedden Észak-Korea ágyútüzet zúdított a tengeri határvonaltól tíz kilométerre délre lévő Jongpjong szigetére, amelyen a katonai objektumok mellett civil lakosság is él. A szöuli parlamentben kifogásolták, hogy a hadsereg nem adott kemény választ a négy életet kioltó, a koreai háború óta a maga nemében példátlan, a polgári lakosságot sújtó phenjani provokációra. A védelmi miniszter lemondott, Ri Mjong Bak államfő pedig ma mond beszédet.

Észak-Korea a keddi ágyúzást azzal indokolta, hogy a déliek a Phenjan által soha el nem ismert tengeri határvonal közelében tartottak előzőleg lőgyakorlatot. Phenjan napok óta ismételgeti: amennyiben a mostani amerikai–dél-koreai haditengerészeti erődemonstráció során megsértik Észak-Korea területi szuverenitását, akkor „irgalmatlan választ” kapnak. A Jonhap dél-koreai hírügynökség szerint Phenjan a hét végén föld-föld rakétákat helyezett indítóállásba, egyidejűleg pedig föld-levegő rakétákat tolt előre nyugati partjainál. A szöuli védelmi minisztérium nem kommentálta a Jonhap hírét, mondván, katonai titokról van szó.

Észak-Korea mellett Kína is kifogásolta a közös haditengerészeti manővert a Sárga-tengeren, tehát Kína partjai előtt. A pekingi külügyminiszter ugyan lemondta a péntekre tervezett szöuli látogatását, ám aztán mégis a dél-koreai fővárosba látogatott Dai Bingguo államtanácsos, aki találkozott RiMjong Bak elnökkel. Hivatalosan az hangzott el, hogy a két fél szerint a jelen helyzet aggodalomra ad okot a Koreaifélszigeten. Időközben telefonkapcsolat volt Peking,Moszkva és Tokió között külügyminiszteri szinten. Vasárnap – mint a China Daily írta – a kínai külügyminisztériumban bejelentették, hogy Peking kezdeményezte a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó (két éve félbeszakadt) hatoldalú tárgyalások delegációvezetőinek rendkívüli konzultációját december elejére, a kialakult helyzet miatt.

Washington, Szöul és Tokió világossá tette, hogy Kínától –mint Phenjan egyedüli térségbeli szövetségesétől – várnak el nyomásgyakorlást Észak-Koreára. Kína eddig nem adta jelét ennek, ám a hivatalos Xinhua hírügynökség tegnapi jelentése szerint kedden Pekingbe érkezik a phenjani Legfelsőbb Népi Gyűlés, azaz a parlament elnöke.

A USS George Washington is részt vesz a hadgyakorlaton
A USS George Washington is részt vesz a hadgyakorlaton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.