– E héten Pozsonyban nemzetközi szimpóziumot rendeztek Nyelv és identitás címmel. Milyen céllal?

– Ezzel a rendezvénnyel indítottuk el a szlovákiai kisebbségi nyelvtörvénytervezettel kapcsolatos társadalmi vitát, amelyet ez év végén szeretnénk lezárni. Felhívtuk a döntéshozók fi gyelmét arra, hogy a kisebbségi jogvédelem területén immár a Vajdaságban és Romániában is megelőzték Szlovákiát.

– Mivel magyarázza ezt?

– Több mint két évtizede Pozsony főterén és más szlovákiai városokban, a rendszerváltás két legfontosabb céljaként százezrek fogadták el, hogy egyenjogú lesz a cseh és a szlovák nemzet, és a kisebbségiek helyzetét is a teljes egyenjogúság elvei alapján rendezik. Az elsőt túlteljesítettük, hiszen mindkét nemzet önálló államban él. A kisebbségvédelemben azonban többnyire csak nyugati partnereink nyomására, valamint az önállósult szlovák állam nemzetközi szerződéseiből adódó kötelezettségei révén léptünk előbbre.

– A legtöbb szlovák politikus viszont azt állítja, hogy a kisebbségi jogok bővítésével végleg elmagyarosítanák Dél-Szlovákiát. Mit szól ehhez?

– Erre csak azt válaszolhatom, hogy aki ilyesmit állít, az vagy tudatosan csúsztat, vagy tájékozatlan. A szlovákiai magyarság lélekszáma évről évre csökken. Az itteni magyar szülők gyermekeinek több mint harminc százaléka ma már szlovák tannyelvű óvodákba és iskolákba jár. Mindennek természetesen több oka van, de az egyik kétségtelenül az asszimilációs törekvések, amelyek az említett nemzetállami eszmékből fakadnak. Nem árt végiggondolni azt sem, hogy csak az elmúlt két évtizedben mennyi megfélemlítésnek, nacionalista támadásnak voltak kitéve a szlovákiai magyarok. Aki tehát az elmagyarosítás veszélyéről papol, az nem mond igazat.

– Ilyen légkörben lát-e esélyt a kisebbségi nyelvtörvény elfogadására?

– A szlovákság történelmi válaszút elé érkezett. Vagy továbbra is ragaszkodik a más történelmi és társadalmi helyzetben hangoztatott nemzetállami eszmékhez, az egyetlen hivatalos államnyelvhez, s a kisebbségiek hivatali anyanyelvhasználatát egyfajta átoknak, társadalmi konfl iktusok okozójának és olyan tehernek tartja, amelytől minél inkább meg kell szabadulni, vagy pedig a nyelvi sokszínűséget az egyik legnagyobb értéknek tekinti, amelyről legalább úgy kell gondoskodni, mint környezetünk védelméről. Szlovákiában kilenc őshonos nemzetiség él, ez összesen a lakosság tizenöt százalékát teszi ki, tehát a társadalmi béke egyik fontos tényezője. Ideje hát, hogy a többség végre megszabaduljon történelmi és jelenlegi fóbiáitól, felhagyjon a magyarokkal való rio gatással, ás támogassa a toleráns, soknemzetiségű ország kiépítését.

– Nem naivitás ilyesmit elvárni?

– Fiatal államunkban nem egyszerű folyamat ez. Mégis szem előtt tarthatnánk Winston Churchill egyik ismert mondását, miszerint minden nemzet civilizáltságát annak alapján lehet lemérni, ahogy a saját kisebbségeivel szemben viselkedik. Törvénytervezetünket ilyen alapállásból hoztuk nyilvánosságra. Egyúttal az a meggyőződés vezérel bennünket, hogy a nacionalizmust (főleg a térségünkben) talán sosem lehet legyőzni, de következetesen kell küzdeni ellene. A kisebbségi nyelvtörvény elfogadása fontos állomása lehetne ennek a politikai csatának.

Rudolf Chmel szerint szó sincs elmagyarosításról