A város, ahol a pénzt vágni lehet

Lassan húsz évvel a Szovjetunió összeomlása után Moszkva még mindig nem turistacélpont, miközben az oroszok világutazók lettek. A probléma rögtön a szállodákkal kezdődik.

Akár le is lehet ülni benne, és úgy megcsodálni a tizenöt méter átmérőjű, bronzból készült óriásalma belsején ábrázolt bibliai jeleneteket. A Szerelem almája a híres grúz származású orosz képzőművész, Zurab Cereteli híres monumentális alkotásai közé tartozik, egyben a Chagall-i stílusban festő, kitüntetésekkel elhalmozott művész sokoldalú munkásságát bemutató moszkvai galéria közönségvonzó mágnese. A „fémgyümölcs” mellett több monumentális szobor is sorakozik: Sosztakovicsé és Szolnyeziciné mellett II. Miklós cáré. Az oldalsó termek egyikében, kisebb méretben pedig Vlagyimir Putyiné.

A Cereteli-múzeum komoly idegenforgalmi látványosság is lehetne, de a gazdag kínálatú ajándékbolt eladónője azt mondja: a nyugati érdeklődők nem özönlik el az étterem-kávézóval kombinált galériát. Lassan húsz évvel a Szovjetunió összeomlása után Moszkva még mindig nem turistacélpont, miközben az oroszok világutazók lettek. A 10,5 millió lakosú metropolisz pedig igazán sok kalandot kínál, feltéve, ha a látogató bírja pénztárcával a Párizst vagy Londont gyakran lepipáló árakat.

A probléma rögtön a szállodákkal kezdődik. A turisták számára megfi zethető szintű hotel nincs, az üzletemberekre szabott szobaárak 300 eurótól indulnak. A szállodai kihasználtság ugyanakkor alig haladja meg az ötven százalékot.

S több újonnan kialakított luxuslétesítményről azt hallani, hogy alig akad bennük vendég. A tulajdonosok azonban hallani sem akarnak arról, hogy 100 euróért kótyavetyéljék el a listaáron ötször annyiért kínált szobákat.

Moszkva mégis elképesztő erővel pezseg. No meg mozog, ha nem éppen a végeláthatatlan közúti dugók fojtogatják. Autóval eljutni komoly erőfeszítést és még több időt igényel. A metró néha gyorsabb; igaz, a felszínen újabb próbatétel a széles utcákon, a folyamatosan hömpölygő forgalomban átkelni.

Az autópark minősége legalább annyira szembeötlő, mint a kaotikus parkolási helyzet. Bár a rendőrség külön táblákon buzdít a parkolási szabályok betartására, a járdákat keresztül-kasul elfoglaló luxuslimuzinok és méregdrága terepjárók tulajdonosai láthatóan ezzel nem törődnek. Igaz, nincs is más választásuk: a Kreml által megbuktatott volt főpolgármesternek, Jurij Luzskovnak azt is felróják, hogy nem épültek sem parkolóházak, sem mélygarázsok.

Az új főpolgármester számára a parkolás egyelőre nem olyan fontos, Szergej Szobjanyin inkább az utcákat szintén elöntő kioszkok között akar rendet vágni. A többségében élelmiszereket, italokat vagy gyorsétkeket kínáló kioszkok jelentős szerepet játszanak a kiskereskedelemben, de nem elhanyagolható részük engedély nélkül vagy lejárt hatósági dokumentumokkal üzemel. A fogyasztói keresleten túl a korrupció tartja ezeket életben, a 200 ezer rubel (1 rubel = 7 forint) havi nyereség egyharmada a különböző hivatalnokok megkenésére megy el.

Szobjanyin razziaszerű helyszíni vizitjei után egy sor metróállomásnál rendelték el a „közrendet és a szabad közlekedést zavaró kioszkok” lebontását, hogy aztán jelentősen visszavegyenek a lendületből. A lakosság ellátásában a kioszkok megkerülhetetlenek, a magas belvárosi ingatlanbérleti árak miatt a Szadovoje kalco nevű belső körgyűrűn belül viszonylag kevés szupermarket található. A bérleti díjak kihatnak a vendéglátóiparra is.

– Az átszámítva öt és fél dollárra rúgó kapucsínó ilyen viszonyok közepette teljesen normális – mondja a huszonéves Ilja, az elterjedt és nyugati szintű kávézólánc, a Sokoladnyica (Csokoládézó) egyik üzletének vezetője. S míg láthatóan jelentős rétegek jómódban élnek, a luxus látványa gyakran keveredik a szegénységével. Az egyik kozmetikai bolt mellett harmonikával kolduló középkorú férfi szerint Moszkvában vágni lehet a pénzt. Ő szerencsés, a forgácsokból valamicske neki is jut.

Moszkva, 2010. november

Bruce Willisszel reklámoznak egy bankot az orosz fővárosban
Bruce Willisszel reklámoznak egy bankot az orosz fővárosban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.