London: jönnek a hidrogénes taxik

Távol a tökéletestől London légtisztasága: ha az ötvenes évek szmogjához nem is hasonlítható, nemrég elvégzett tudományos kutatások szerint a levegőben szálló porrészecskék fokozzák a szívbetegség kiváltotta halál veszélyét.

Vitathatatlanul óriási fejlődést tett meg London levegője 1952 óta, amikor a Nagy Szmog négy napra sűrű sárga ködbe borította a brit fővárost, és becslések szerint négyezer ember halálát okozta. A tragédia után négy évvel fogadták el a légtisztasági törvényt. De hiába az óriási előrehaladás, a kormány mellett működő környezetvédelmi auditbizottság jelentése arra utal: a 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű porszemek évente 35-50 ezer ember életének elvesztéséért felelősek a szigetországban. Robert Maynard professzor szerint a porszemek okozta légszennyezés jelenlegi szintjén a teljes lakosság átlagos várható élettartama hat hónappal csökken.

Légszennyezettségi szempontból London vezető helyet foglal el Európában: már az év első felére túl volt az Európai Unió által „engedélyezett” harmincöt „rossz napon”. Az Európai Bizottság levélben fenyegette meg a brit kormányt, hogy akár 300 millió fontra rúgó pénzbüntetéssel is sújtja, ha nem gyorsítja fel erőfeszítéseit az európai normák betartására. Boris Johnson londoni főpolgármester nemrég új irányelveket tett közzé a levegő minőségének javítása érdekében.Még a munkáspárti kormány kérelemmel fordult az EU-hoz, hogy jövő évig – megértést tanúsítva –tekintsen el a szankcióktól.

Az ígéreteken kívül azért konkrét intézkedések is történtek. A látványosabb akciók közé tartozott két hidrogénhajtású fekete taxi útnak indítása. Látszatra semmi különbség a „normális” taxik és az új generáció között, attól eltekintve, hogy vízpára távozik a kipufogócsövön keresztül, és az olcsóbb üzemanyag elvileg csökkentheti a borsos tarifát. A főváros ambiciózus terve, hogy 2020-ra mind a húszezer londoni taxi zéró szén-dioxid-kibocsátással működjön.

A fővárosi önkormányzat reményei szerint 2011-ben már meg tudnak felelni az európai elvárásoknak. Az optimizmust olyan kezdeményezések támasztják alá, mint a taxik átlagéletkorának csökkentése, az autóbuszfl otta átállítása hibrid üzemmódra, illetve a sikeresen bemutatkozott biciklikölcsönző-hálózat és a kijelölt kerékpárutak bővítése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.