Fontmilliókkal váltja meg magát a brit kormány

Ha nem jött volna létre peren kívüli megállapodás, a jogi költségekkel több száz millió fontba került volna a kormány számára kellemetlen, megalázó leleplezéseket tartogató ügy.

Ugyan ez nem is volt szándékos és tervezett, Vilmos herceg eljegyzésének híre (cikkünk a 8. oldalon) előnyösen háttérbe szorította kedden az igazságügy-miniszter parlamenti bejelentését. Eszerint a kormány egyenként akár egymillió fontos nagyságrendű kárpótlást fi zet a a kubai területen lévő guantánamói amerikai támaszponton korábban őrzött közel tucat brit állampolgárnak vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező lakosnak. Ken Clarke nyilatkozata áldatlan állapotnak vet véget és több, szinte biztosra vehető pervesztést takarít meg a kormánynak.

A nagy összegű kártérítésben részesülő egykori foglyok, köztük a legtöbb figyelmet Binyam Mohamed kapott. Ő azzal vádolt meg brit minisztériumokat, illetve a nemzetbiztonsági és felderítő szolgálatot, hogy amerikai tisztek tudtukkal és hozzájárulásukkal kínozták meg, miközben kihallgatták. Testi fenyítést is el kellett szenvedniük guantánamói fogvatartásuk idején. David Cameron kormányfő még július 6-án tett ígéretet a parlament alsóházában, hogy pontot tesz az elfogadhatatlan helyzet végére, amikor a titkosszolgálatok hírnevét besározta, hogy részesei voltak a más országok által őrzött foglyokkal szembeni kíméletlen bánásmódnak. A kárpótlással megtakarították – becslések szerint – vagy ötszázezer dokumentum átvizsgálását. Ez rengeteg időt rabolt volna el az MI5 és MI6 szolgálat munkatársaitól. A jogi és egyéb költségek évente több tízmillió fonttal jártak volna. Binyam Mohamed és társai sérelmeinek értékelésében mintegy száz titkosszolgálati tiszt vett részt. A volt foglyok egy részét az al-Kaida 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásai után vettek őrizetbe. Különböző titkos börtönök között szállítgatták őket, mielőtt Guantánamóban kötöttek volna ki. Mindnyájukat azzal gyanúsították, hogy az afganisztáni tálibokkal állnak szoros kapcsolatban.

A kártérítés hírét nem fogadta osztatlan elismerés. Megszólalt Shami Chakrabarti, a Liberty elnevezésű szervezet igazgatója, befolyásos emberi jogi szakértő. Szerinte a „kifizetés nem nagyon kellemes, de a szabadság nevében elkövetett törvénytelenségnek és kínzásnak megvan az ára. A kormány elismerte, hogy a testi fenyítés jogilag védhetetlen, igazságtalan, és az egész társadalmat átejtették. Tanuljunk a leckéből és lépjünk tovább!” Az ügy ezzel nem ér véget, mert most következhet a Sir Peter Gibson volt fellebbviteli bíró vezette átfogó, hivatalos vizsgálat a kínzásokban való brit részvételről. Ennek végeredményén múlik többek között az elmúlt évek munkáspárti külügyminisztereinek tekintélye.Jack Straw, Margaret Beckett és David Miliband is vétkesnek bizonyulhatnak a polgári szabadságjogok sérelmeinek fedezésében.

Guantánamót Obama ígérete szerint még nem sikerült bezárni
Guantánamót Obama ígérete szerint még nem sikerült bezárni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.