Kormányfői simogatás a Gömböcnek

Látványos színpadi show-val búcsúztatta el Kína a sanghaji világkiállítást: az eddigi legnagyobb expó közel 73 millió látogatót vonzott. Az eseményen jelen volt Ve Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök, a kiemelt vendégek között, az első sorban ült Orbán Viktor magyar kormányfő is.

Orbán és Wen közel félórás megbeszélést folytatott egymással Sanghajban. A két kormányfő amagyar–kínai kapcsolatok még szorosabbra fűzéséről állapodott meg. Wen megígérte: erőfeszítéseket tesznek a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok egyensúlyának megteremtéséért.

Orbán megerősítette, Budapest tartja magát az „egy Kína” elvhez. A kölcsönös politikai bizalom megteremtésére, a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok bővítésére, a kulturális cserék megerősítésére törekszik Kínával. A magyar kormányfő részt vett a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Kínai Nemzetközi Kereskedelmet Elősegítő Tanács (CCPIT) együttműködési megállapodásának aláírásán. Magyar részről az aláíró Demján Sándor volt; a VOSZ ügyvezető elnökét összefüggésbe hozzák a Malév iránt érdeklődő Hainan-csoporttal.

A sanghaji magyar pavilonban Orbán megsimogatta a kiállítás sztárját, a Gömböcöt. Ez azért is figyelemre méltó, mert a Fidesz-kormány frontális támadást indított a magyar kiállítás ellen, a többi között leállította a magyar fővállalkozónak folyósítandó kifizetéseket. A Genexpo ezt „ráterhelte” a kínai alvállalkozókra, az érintett cégek pedig félreérthetetlenül jelezték: amennyiben záros határidőn belül nem kapják meg a nekik járó pénzeket, nem tudnak jótállni feldühödött dolgozóikért.

Orbán Viktor Sanghajban, 2010 novemberében
Sanghaj, 2010. október 30. Orbán Viktor miniszterelnök (k) és kísérete a Sanghajban. Háttérben mögötte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A magyar kormányfő megtekintette a világkiállítást, valamint részt vett a sanghaji világkiállítás zárónapján megrendezett magas szintű fórum plenáris ülésének megnyitóján. Szabadon felhasználható felvétel. MTI Fotó: Burger Barna
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.