Csak olasz-amerikai győzhet New Yorkban

Kalifornia, New York, Texas, Florida: a 39 kormányzói küzdelemben részt vesznek ezúttal az USA legfontosabb államai is. A legnépesebb, nyugati parti államban a két ciklus után visszavonuló republikánus Arnold Schwarzenegger utóda a demokrata párti Jerry Brown jelenlegi főállamügyész lehet, aki 49:45 arányban vezet ellenfele, Meg Whitman előtt a felmérések szerint.

A 72 éves Brown 1975–1983 között már betöltötte a kormányzói posztot Ronald Reagant váltva. Fő előnye és hátránya ugyanaz: nevére, arcára az idősek jól emlékeznek, a fiataloknak viszont keveset mond. Whitman Amerika egyik legismertebb üzletasszonya: az eBay aukciósportál volt elnöke a saját vagyonából 141 millió dollárt költött kampányára.

New Yorkban csak látszólag szürkébb a verseny: két középkorú olasz-amerikai férfi küzd meg a leszerepelt David Paterson székéért. A jelöltek azonban színes egyéniségek. A karizmatikus, demokrata párti Andrew Cuomo főállamügyész, az oldtimer autók szerelmese. Mario Cuomo exkormányzó fia a Kennedy-klánba nősült, a néhai elnök unokahúgát, Bobby Kennedy lányát vette feleségül. (Igaz, most már elváltak.)

A vele szemben 35:55 arányú hátrányban lévő republikánus Carl Paladino üzletember, a teadélután-mozgalom támogatottja. Mindenkiről van egy rossz szava, igen indulatosan kommunikál: gyalázta a melegeket, baseballütővel vonulna be az állami törvényhozásba, párttársát, George Patakit „degenerált idiótának” nevezte.

Kaliforniában kedden szavazhatnak az élvezeti marihuána legalizálásáról (a gyógyászati célú most is törvényes). A kezdeményezés erősen megosztja a társadalmi kérdésekben általában liberális államot. A támogatók az őszig még stabil többségnek tűnő tábora a bizonytalan szavazók csökkentésével októberre már kisebbségbe került. Az ügyre egymillió dollárt adott Soros György, de Schwarzenegger, Brown, Whitman, az állam mindkét (demokrata párti) szenátora, sőt az igazán liberális San Francisco polgármestere is. Eric Holder szövetségi igazságügy-miniszter előre közölte: attól, hogy Kalifornia esetleg nem tiltja majd a kábítószer birtoklását, az Obama-adminisztráció továbbra is üldözni fogja azt az államban. (Washingtoni tudósítónktól)

1845-ben egységesítette a washingtoni kongresszus az elnökválasztás időpontját: négyévente, november első hétfőjét követő kedden tartják ezt. Ugyanerre a napra esnek 1872 óta a kongresszusi választások is. Miért? Mint a The Christian Science Monitor felidézi, a vidéki amerikaiakat november elején már nem kötötték le a mezőgazdasági munkák, de nem kellett nagy hóakadályoktól sem tartani. Azért a keddet választották, mert a vasárnap a templomé volt, hétfőre pedig sokan nem értek volna fel a megyeszékhelyre, ahol anno a választóhelyiségeket alakították ki. (Sz. L. L.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.