Kísértet járja be a Capitoliumot: ha nem is mindjárt a kommunizmus, de Preston Taulbee egykori kongresszusi képviselő kísértete. – A politikusok munkatársai és az őrök látomásokról számoltak be: Taulbee-t vélték felismerni, amint felle járkál a lépcsőn, ahol lelőtték – mondja Anthony Wallis, a képviselőház történészcsapatának tagja, amint körbevezeti a külföldi újságírókat az amerikai törvényhozás szellemtúráján. A demokrata párti politikussal még 1890-ben végzett egy régi haragosa, egy helyi lap újságírója, mégpedig merő véletlenségből. Amikor ugyanis összefutott az ebédlőbe tartó Taulbee-val, úgy látta, a zsebébe nyúl – talán a fegyveréért. Ezért inkább ő lőtt rá a politikusra, olyan súlyosan megsebesítve, hogy tizenegy nap múlva meghalt a képviselő. A riportert, az önvédelemre hivatkozóCharles Kin caidet felmentette a bíróság. Azon a bizonyos délkeleti márványlépcsőn azonban ma is két, lemoshatatlan folt éktelenkedik – ha valaki már épp elfeledkezne Taulbee véréről.

Nem kell sokat barangolnia a Capitoliumon annak, aki hasonlókat szeretne látni, vagy hallani. Itt dolgozók és látogatók is beszámoltak arról: arra lettek figyelmesek, hogy valaki a folyosó falát kaparja – állítja Wallis. Talán éppen annak a rabszolgának az emléke kísért, akit a XVIII. század végén állítólag véletlenül befalaztak a társai, amint végzetesen megpihent az építési terület egy szegletében. Éjjel pedig egy rejtélyes lény, a „démonmacska” hangját hallják egyesek, miközben a lábnyomaira emlékeztető folt a folyosó padlóján látható.

Ha valaki a képviselőház női olvasótermének nyugalmába menekülne a borzongások elől, akkor rosszul teszi. Itt ugyanis ma is megtalálható, és a betérő hölgyekben rendre rossz érzéseket kelt az a heverő, amelyen 1848-ban visszaadta lelkét teremtőjének az Egyesült Államok hatodik elnöke, John Quincy Adams. Ő máig az egyetlen amerikai elnök, aki azután is képviselő lett, hogy elhagyta a Fehér Házat. Nyolcvanévesen, egy beszéde közben lett rosszul, és az akkor a házelnöki dolgozószobaként szolgáló mai olvasóterembe vitték –innen már nem tért vissza.

Az itt dolgozók nem „általában” képzelegnek – mint gondolhatnánk. Egy képviselő beosztottja a 70-es években faképnél hagyta éppen interjút adó főnökét, amint egymélykék egyenruhás haditengerész árnyát látta átsuhanni a Capitolium rotundáján. Lehet, hogy túl jól ismerte az amerikai történelmet: a kör alakú csarnok hadikórházként szolgált az 1861–65-ös polgárháborúban, és utána még sokáig kísértett az a fegyveres, aki egy borzalmas mellkasműtétbe halt bele. Constantino Brumidi világhírű mennyezetfreskóját, a GeorgeWashington megdicsőülését ő még nem láthatta, ha felnézett – az csak a polgárháború végeztével készült el.