Előnyben a Janukovics-párt

Bár még egy nap van az ukrajnai helyhatósági választásokig, az ellenzék és a kormánypártok már választási csalásokkal gyanúsítják egymást. Az idei elnökválasztásokon alulmaradt Julia Timosenko pártja a felmérések szerint veszíteni fog a Viktor Janukovics elnök vezette Régiók Pártjával (PR) szemben.

Az exkormányfő támogatottsága országosan harmada Janukovics népszerűségének. – Kelet után Közép-Ukrajnát is megnyerheti a PR, Kijevvel együtt. A nyugati részeken Timosenko megőrizheti többségét – nyilatkozta lapunknak Mihail Pogrebinszkij. A kijevi politológus szerint a választás gyakorlati jelentősége csekély: pénzekről a központ dönt, a kormányzókat az államfő jelöli, így legfeljebb presztízsjelentősége lehet az eredménynek.

Vasárnap estére kiderül, hogy veszik-e az akadályt a magyar pártok Beregszászon
Vasárnap estére kiderül, hogy veszik-e az akadályt a magyar pártok Beregszászon

A 150 ezres kárpátaljai magyarság számára azonban a választás tétje az, hogy lesz-e elegendő képviselete a régió megyei közgyűlésében. – Könnyen lehet, hogy a két párt egyike sem lépi át a szükséges háromszázalékos küszöböt – mondta lapunknak Gajdos István. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) vezetője szerint a magyar–magyar öszszefogás hiányát megunták a választók is, akik négy éve is csak szűkösen juttatták be a 17 ezer szavazatot gyűjtött UMDSZ-t és a húszezerig jutó Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget (KMKSZ). Gajdos szerint az egyéni jelöltek összehangolását és a közös listát javasló párt békejobbját a KMKSZ utasította el. Ennélfogva más partnereket kerestek: még az elnökválasztás idejéből megállapodásuk van a PR-rel, így tizenegyből nyolc magyarlakta körzetben egymás ellen nem indítanak egyéni jelölteket. – A PR-rel való együttműködés a magyarságra nézve is előnyös, hiszen az általuk támogatott törvény szerint, az eddigi ötven helyett a tíz százalékban kisebbségek lakta térségekben lehetővé válik a hivatali ügyek intézése az adott kisebbség nyelvén is – mondta az UMDSZ politikusa, aki szerint a PR révén a térség az infrastrukturális fejlesztésekhez szükséges pénzekért is eredményesebben lobbizhat.

– Az UMDSZ ajánlata komolytalan volt, csak arra szolgált, hogy minket lehessen okolni az összefogás hiányával – mondta ugyanakkor a KMKSZ elnöke. Kovács Miklós hozzátette: a törvény eleve tiltja a választási szövetséget, az ennek megkerülését szolgáló UMDSZ-javaslat bonyolult jelöltállítási sémája kivitelezhetetlen volt. –Mi azt szeretnénk, ha a magyarok magyar pártra szavaznának. Ha ezt nem érjük el, azzal a magyar közösség állít ki magáról diagnózist.

Kovács megjegyezte, hogy a százhúszezer magyar választó mozgósításával mindkét szervezetnek jutna mandátum. A KMKSZ elnöke szerint az UMDSZ és a PR helyi együttműködése inkább árt, mint használ. – A banditakultúrában szocializálódott ukrajnai politikai elit csak az erőt tiszteli. „Nyalizással” nem lehet érdeket érvényesíteni – mondta Kovács, megjegyezve, hogy a PR nyelvtörvényi javaslata sem igazolja a közeledés hasznát: a törvény még nem biztos, hogy életbe lép, később pedig arra nincs garancia, hogy betartják. Ráadásul ezt az intézkedést a PR saját oroszajkú támogatói érdekében tette, a törvénynek automatikusan lesz részese a többi kisebbségi nyelv is – hangoztatta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.