Nem voltak elegen
Tizenegy óra van, a kormánypalotát befogadó Victoria térre javában érkeznek a tüntetők, köztük a gernyeszegi (Maros megye) testneveléstanár, Zöldi Endre. Úgy látja, valamivel többen lehetnek, mint szeptemberben, amikor a szakszervezetek negyvenezret, a hatóságok pedig húszezret számoltak. – Végül is nem az számít, hányan vagyunk. Ez a kormány bebizonyította, hogy képtelen vezetni az országot és minimális megélhetést biztosítani az embereknek. A fizetéscsökkentés hozott ide: valójában nem is 25, hanem 35 százalékot vettek el tőlünk – sorolja ötödik bukaresti „kirándulásának” okait a tanár.
Az érdekvédelem és az ellenzék nyolcvanezer résztvevőt ígért. Egy fiatal hölgy a kezünkbe nyom egy szórólapot, majd pár lépéssel odébb a köteget mindenestől feldobja, és mielőtt visszatérne a közelben álló mikrobuszhoz utánpótlásért, hosszasan nézi, ahogy az élénkülő szél széthordja a lapokat. A papíron az egyik szakszervezeti tömb kéri a bukarestiek támogatását – későn, rossz helyen.
A konstancai matrózok szakszervezetének tagjai maguk állítanak meg, hogy elmondják panaszukat, viszont a mikrofon ellen tiltakoznak. Nem félnek – cáfolják az evidenciát –, csak óvatosak. Utalnak azokra a hírekre, hogy egyes munkaadók elbocsátással fenyegették meg sztrájkoló alkalmazottaikat. Ők nem kaptak ilyen fenyegetést, „de soha nem lehet tudni”. Amúgy biztosak a kormány bukásában. Akárcsak az idős asszony a fővárostól 50 kilométerre fekvő Targoviste-ből, aki életében először vesz részt tüntetésen. Nem követel semmit, csak azt várja el, hogy ne adóztassák meg a nyugdíját. Amúgy két fia van, mindketten Bukarestben dolgoznak. – Értük is jöttem – fűzi hozzá.
A tömegből kirí néhány kompakt csoport – az V. kerületből érkeztek, ahonnan a kormánypárti sajtó szerint „tüntető napszámosok” százait vezényelte ki a szociáldemokrata polgármester, Marian Vanghelie. A Gandul című lap szerint, amelynek riportere beépült a szociáldemokrata szervezők közé, a PSD megyei szervezetei egyenként akár 2500 résztvevő Bukarestbe szállítását vállalták.
Fél tizenkettő körül az első csoportok az apró szemű esővel egyszerre erednek neki, az emberek a parlament felé vezető mintegy öt kilométeres útnak. Körülbelül ekkor kezdődik meg a parlamentben – a hely szellemét tiszteletben tartva – félórás késéssel a bizalmatlansági indítvány vitája. Az ellenzék vezetői a pódiumról azzal vádolják a kormányt, hogy 250 ezer lejt (mintegy 16 millió forint) ígért minden képviselőnek, aki nem szavaz. Crin Antonescu liberális pártelnök, feladva korábbi álláspontját, közli, hogy minden egyes képviselőnek a lelkiismeretére apellál. A szociáldemokrata szónok azt hangoztatja: a válság csupán ürügy a kormánynak, hogy meghonosítsa Romániában a diktatúrát. A miniszterelnök válaszában a reformokkal indokolja a megszorításokat, mondván: a koalíció számára a legkönnyebb megoldás a populizmus volna. – Megértem az embereket, az elégedetlenségüket a fizetéscsökkentésért és az elbocsátásokért – mondja. Emil Boc felszólalását kisebb incidens szakítja meg. Szociáldemokrata képviselők testes irattartókkal bástyázzák körül a kormányfőt – a lemondását követelő 2,5 millió aláírással. A miniszterelnök utolsóként szólal fel a szavazás előtt. Ekkorra már a parlament előtt csupán a tüntetők mintegy harmada van jelen, a többiek elmenekültek a szűnni nem akaró, hideg eső elől. A voksolás még javában tart, amikor a tér már csaknem teljesen kiürült.
Elemzők szerint az ellenzék túlságosan bízott az utca nyomásában. – Az igazi baj az, hogy a liberálisok és a szociáldemokraták nem voltak képesek összehozni egy programot és hozzá egy csapatot – véli az Adevarul kommentátora, IonM. Ionita. Kollégája, Ovidiu Nahoi szerint is a kormány túlélését az biztosítja, hogy nem létezik egy projekt, amelyben a társadalom hinni tudna; és erre vezethető vissza az utca viselkedése is.
Noha a szociáldemokraták elnöke szerint reggel mindöszsze két szavazat hiányzott a bizalmatlansági indítvány megszavazásához, végül mindössze 219 szavazat gyűlt össze (236-ra lett volna szükség a kormány megbuktatásához). A hatalmi pártok képviselői ígéretükhöz híven nem vettek részt a voksolásban. Egyébként az ellenzék önbizalmáról árulkodik, hogy a vitát lezáró kormányfői felszólalást megelőzően hosszasan skandálva követelték a miniszterelnök lemondását. A hatalom magabiztosságáról pedig sokat elmond, hogy tegnap 18 órára tűzték ki a kormányülést. Ezen véglegesítette a kabinet az oktatási törvényt, amelyért ma felelősséget vállal a parlamentben, lehetőséget nyújtva az ellenzéknek újabb bizalmatlansági indítvány benyújtására.
