Fico harap a bankadóra

Az ellenzéki Smer (Irány) olyan törvénytervezetet nyújtott be a pozsonyi parlamentbe, amely alapján jövőre a szlovákiai bankokra különadót vetnének ki. Az indítvány szerint valamennyi pénzintézet az egyéb kötelezettségein kívül betétállományának 1,35 százalékát lenne köteles befizetni az államkasszába.

 – A válságot elsősorban a bankok okozták, amelyek mindezek ellenére továbbra is nyereségesek és sok pénz van náluk. Sokkal igazságosabb tőlük megvonni forrásokat, mint elsősorban a szociálisan gyenge rétegeket sújtani az általános forgalmi adó tervezett megemelésével –érvelt Robert Fico.

A pártelnök hangsúlyozta: a különadóból jövőre 186,1 millió euróval csökkenne a költségvetési hiány, amely idén akár hétszázalékos is lehet. Az áfa egyszázalékos (tizenkilencről húszra) emelésével viszont az állam egymillió euróval kevesebb bevételhez jutna.

A jobbközép szlovák kormánykoalíció politikusai, illetve gazdasági szakértők határozottan elutasítják Fico javaslatát. Szerintük a banki különadót végső soron az ügyfelek fizetnék meg.

Klaus felszámolná az IMF-et

Az IMF valójában John M. Keynes közgazdász nézeteinek brutális maradványa, amelyet vagy fel kell számolni, vagy legalább korlátozhatnák a tevékenységét – jelentette ki Václav Klaus. A cseh államfő szerint a válság következtében ismét aktivizálódott a Nemzetközi Valutaalap, amely tulajdonképpen különösebb felelősség nélkül ajánlhat és követelhet. (Sz. J. P.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.