A kiszivárogtatott részletek igen szaftosak, ami érthető, hiszen a Little, Brown & Co. kiadó állítólag 4,8 millió font előleget fizetett a barázdált-ráncos arcú, csontsovány rockernek. Ugyanenynyit ért meg a Hutchinsonnak Tony Blair nemrégiben A Journey, Egy utazás című memoárja, igaz, a volt munkáspárti kormányfő honoráriumát egy katonai jótékonysági alapítvány számára ajánlotta fel.

Richards könyvében központi szerepet kap ötvenkilenc évre visszanyúló barátsága Mick Jaggerrel. Richards úgy állítja be, mintha a lovaggá ütött Sir Mick csak azért ragadhatta volna magához a Rolling Stones vezetését, mert az ő elméjét hosszú ideig elborította a féktelen kábítószerezés. Viszonyuk korántsem felhőtlen, s a jövő sem látszik rózsásnak. Richards ugyanis hiteles forrásokra hivatkozva intim részletekkel szolgál zenekari kollégája „parányi péniszéről”, amit Jerry Hall, Jagger előző felesége rögvest határozottan cáfolt. Ha a két előadó zenei stílusa eltérő is egymástól –Richards a lassú, laza, Jagger a gyors és szoros stílus híve –, a nők terén hasonló az ízlésük.

Rivalizálásuk a megszámlálhatatlan egyéjszakás hódításokon kívül elsősorban Anita Pallenbergben és Marianne Faithfullban csúcsosodott ki. Richards az 1969-ben fiatalon elhunyt Brian Jonestól, a Rolling Stones alapító tagjától csábította el Pallenberget, aki tizenhárom évig élt vele és három gyermeket szült neki, igaz, kisfiúkat, Tarát mindössze tízhetes korában tüdőgyulladás vitte el. Mint az csak jóval később bizonyosodott be a gyanakvó Richards számára, Mick és Anita egy erotikus film, a Performance 1969-es forgatása közben jött össze. Faithfull a fordított utat járta be, a sikeres énekesnő és színésznő Jagger élettársa volt hat éven át, mégsem tudott ellenállni a kísértésnek. Amikor a pásztorórát Jagger hazaérkezése megzavarta, Richards az ablakon keresztül menekült el, sietségében még a zokniját is hátrahagyta.

A magát „retardált gengszternek” tekintő, a kábítószer-, főleg heroinfogyasztást dicsőítő Keith Richards ugyanabba a wilmingtoni általános iskolába járt, mint Mick Jagger. A hatvanas évek elejétől játszottak együtt előbb az amatőr formációban, majd a memoár megfogalmazása szerint „a világ legnagyobb rock and roll-zenekarában”.

Visszatekintve a nyugdíjkorú zenész elismeri a felelősséget azért a hosszú időszakért, amikor drogozásért többször letartóztatták, börtönbüntetés is fenyegette – s ennek eredményeként kimaradt a Stones sorsát meghatározó stratégiai döntésekből. Az elektromos ritmusgitárjából sokak szerint mindenki másnál több lelket és ritmust kihozni képes Keith Richards zenésztársaival együtt 2010 végén határoz arról: a Rolling Stones jövőre belevág-e egy újabb világ körüli turnéba.

Keith Richards a könyvében sem fogja vissza magát