Ki fizeti a mentést?

A mentés kedd éjszakai indulása előtt néhány órával hetven munkás, köztük bányászok tartottak tiltakozó gyűlést Copiapó város főterén a bányatulajdonos San Esteban cég ellen, mert nem tudtak megegyezni a végkielégítésükről.

A bányaomlással munkájukat elveszítették, ám a tulajdonosok – köztük a magyar felmenőjű Marcelo Kemény és Alejandro Bohn – a munka leállása miatt korábban fizetésképtelenségre hivatkoztak. A San Esteban bányaipari vállalat szakszervezetének főtitkára elmondta: a múlt heti megállapodás ellenére csak decemberben jutnak szeptemberi bérükhoz.

A föld mélyén rekedt 33 bányász családját képviselő ügyvéd 4900 millió peso (10,1 millió dollár) kártérítési igénnyel lépett fel a cég és a két magyar származású tulajdonossal szemben. Jelezte, hogy esetleg az államot is perelni fogják, mert a San José bányában 2004-ben már volt egy szerencsétlenség, s átmenetileg bezáratták. Bár a vájatok közti biztonsági létrát nem állították be, mégis engedélyezték a bányászatot.

A chilei kormány közben vizsgálatot rendelt el, majd szeptemberben csődgondnokot nevezett ki a társaság adóssághelyzetének tisztázására. Maria Loreto Ried csődgondnok szerint – mint a Tercera napilap jelentette – első látásra a bányavállalatnak 9-14 milliárd peso (20-30 millió dollár) tartozása lehet. Ezzel szemben áll a cég tulajdonában lévő összesen 106 bányatulajdon, aminek értékét kétmilliárd pesóra becsülik.

Ekkora adósság mellett a kormány nem tudja a San Esteban cégre terhelni a 33 bányász mentésének 5–10 millió dolláros költségét, így lehet, hogy az állam is részt vesz a társaság csődeljárásának kezdeményezésében.

A chilei törvényhozásban –nem véletlenül – napirendre került a bányászati adók emelése. A szenátus éppen hétfőn hagyta jóvá a kormány törvénytervezetét. Felipe Larraín költségvetési miniszter szerint így három év alatt egymilliárd dollár pluszbevételhez jut az ország.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.