A NATO első változata a hidegháborúban állt helyt, amikor hatalmas haderők álltak egymással szemben, az ellenfelek jól ismerték egymást. A hidegháború lezárulta után a második verzió az átmeneti korszak kihívásainak próbált megfelelni, de az a szakasz is véget ért: jön a NATO 3.0. Legalábbis ez Anders Fogh Rasmussennek, a szervezet főtitkárának terve a jövőről. Úgy tudjuk, a dán politikus maga írja az új stratégiai koncepció szövegét, amelyet nagy titokban tartanak, de anynyit tudni, hogy rövid, közérthető formában kívánja felvázolni a feladatokat. Tartalmát tekintve pedig lényegében az utolsó szóig kiszivárgott. A következő hetekben persze még elképzelhetőek apróbb módosítások, a tagországok kérhetik egyik vagy másik jelző kicserélését. A szöveg konkrét, ahhoz azonban eléggé általános, hogy mindenki számára elfogadható legyen.

Brüsszel, 2010. október 11. Anders Fogh RASMUSSEN NATO-főtitkár beszél brüsszeli sajtóértekezletén 2010. október 11-én. Rasmussen ezen a napon bejelentette, hogy a tervezett rakétavédelem ügyében a novemberi NATO-csúcs hoz majd hivatalos döntést, de már a három nap múlva esedékes miniszteri tanácskozástól is azt várja, hogy a tagországok kedvezően fogadják az Oroszország bevonását célzó elgondolásokat. (MTI/EPA/OLIVIER HOSLET)

Maga Rasmussen beszédekben és interjúkban már többször elmondta, mit szeretne, és úgy tudjuk, egyetértés alakult ki az új koncepció az alapelveiről. Ezek a kollektív védelem, a katonai képességek megőrzése és a politikai konzultáció. Ám tagadhatatlan, hogy miután Oroszország nem ellenség többé, azonosítani kellett az új veszélyeket, amelyek más stratégiát követelnek.

Ilyen veszély a terrorizmus vagy a rakétafenyegetés a fejlődő világból. Új kockázat a webháború, az internetes hadviselés, illetve a globalizáció is, hiszen a kölcsönös függőségek erősödése révén súlyos fenyegetés például az energiaútvonalak elvágása vagy a hajózási útvonalakat érő kalóztámadások sorozata, de akár a klímaváltozás is. A koncepcióban helyet kell kapnia a NATO álláspontjának a nukleáris fegyverek alkalmazásáról is. Ebben egyrészt megjelenik Obama amerikai elnök kívánsága, mely szerint legyen a világ atommentes övezet, másrészt annak a valósága, hogy ez még nem lehetséges. Amíg a NATO-n kívüli országok rendelkeznek ezen tömegpusztító eszközökkel, addig az atlanti szövetségesek sem mondanak le róluk, ám a szöveg nem határozza meg pontosan, milyen körülmények között vetné be nukleáris arzenálját a szövetség.

Hasonlóképpen a novemberi lisszaboni NATO-csúcsértekezletre vár a döntés az amerikai rakétavédelmi rendszer átvételéről és a NATO rendszerébe állításáról is. Rasmussen szerint a közös kasszából tíz év alatt csupán 200 millió dollárt kellene erre költeni. Ám a tagországok pontosan szeretnék tudni a számla végösszegét, minthogy mindenütt lefelé nyesegetik a katonai büdzséket. Ez a szorító gazdasági helyzet – és persze a stratégiai váltás kényszere – ösztönzi a NATO reformját és az újszerű, takarékosabb, de hatékonyabb együttműködést is. Ilyen például a történelminek is tekinthető brit–francia egyezség a nukleáris ütőerő közös karbantartásáról, vagy mint a pápai C–17-es légi teherszállítási program.

A koncepció megerősíti a „nyitott kapuk politikáját” is a bővítést illetően, miközben markánsan hitet tesz az orosz viszony javítása mellett, s egyben új partnereket is keres. A fegyveres erőit és fegyverzetét dinamikusan fejlesztő Kínára, valamint Indiára is gondol a főtitkár.