„Egók bálján” járják a táncot a Fillon helyére pályázó politikusok

– Készen állok a jelenleginél is nagyobb feladatok és főleg a felelősség vállalására – mondta a Le Figarónak adott hétfői interjújában Michele Alliot-Marie igazságügyi miniszter. A Pecsétőr – ahogy az ancien régime óta a mindenkori francia igazságügyi minisztert hívják – ezzel a nyilatkozatával beállt a Francois Fillont váltani akaró miniszterelnök-jelöltek népes csapatába. A francia sajtó szerint a kormányfő távozására – s egyben a kabinet jelentős átalakítására – november vége felé kerülhet sor. Bár Fillon minden ezzel kapcsolatos kérdést elutasít, de a francia televízió 2-es csatornájának adott szeptemberi interjúja óta mindenki készpénznek veszi a távozását. Abban az interjúban a kormányfő finoman elhatárolódott az elnöktől, hangsúlyozva, hogy Nicolas Sarkozy sosem volt a mentora. Valójában politikai szövetséget kötött három évvel ezelőtt a köztársasági elnökkel, segített neki az Élyséebe kerülni, de szó sincs arról, hogy „összenőttek” – igaz, arról sem, hogy szakítottak – volna. Annál kevésbé, mivel most minden erejét a nyugdíjreform elfogadtatásának szenteli, ami Sarkozynek is szívügye. Ám a francia lapok úgy tudják, hogy a most 56 éves Fillon a lényegesen kényelmesebb Nemzetgyűlés elnöki székébe szeretne átülni, s majd onnan rástartolni a 2017-es elnökválasztásra. Sőt talán már a 2012-esre is.

Sokan vannak persze, akik szerint a miniszterelnök leváltása kockázatos vállalkozás, hiszen Fillon lényegesen kedveltebb, mint Sarkozy. Az egyik legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 49 százaléka tartja népszerűnek a kormányfőt, és csak 39 az elnököt. Ám Fillon a jelek szerint most még csak ugródeszkát keres: ez lehet a Nemzetgyűlés elnöki posztja, de akár Párizs főpolgármesteri széke is. A jobboldalról pillanatnyilag csak ő verhetné meg a regnáló baloldali Bertrand Delanoét.

De vajon ki válthatná Fillont? Az önjelölteknek se szeri, se száma. A Le Monde egyenesen „az egók báljának” nevezi azt a körtáncot, amely a váltás hírére szeptemberben elkezdődött. A már említett Pecsétőr mellett komoly eséllyel rúghat labdába a környezetvédelmi miniszter, Jean-Louis Borloo, aki a centristák támogatottja – nem is a gaullista UMP, hanem a vele szövetséges Radikális Párt tagja –, s a legnépszerűbb miniszterek közé tartozik. Más kérdés persze, hogy az ő nevét az UMP parlamenti frakcióvezetője, Jean-Francois Copé dobta be alighanem azzal a szándékkal, hogy kiüsse a leendő elnökjelölt-versenytársai közül. Aki ugyanis most a kormányfői székbe kerül, az aligha indulhat a 2012-es elnökválasztási küzdelemben. Már ha lesz ilyen. Ha ugyanis Sarkozy nagyon akarja, jelenlegi népszerűtlensége ellenére is újrázhat. A szintén meglehetősen népszerű gazdasági miniszter, Christine Lagarde neve is felmerült a lehetséges miniszterelnök-jelöltek között, de még a fiatalabb korosztály képviselői, Bruno Le Maire mezőgazdasági és Francois Baroin költségvetési miniszter is bekerülhet a kalapba. A döntés Sarkozy kezében van. Akiről az egykori szocialistaminiszterelnök,Laurent Fabius a napokban azt mondta: bárcsak önmagát alakítaná át, s ne csak a kormányát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.