Katonatemetéseken tüntet egy kis amerikai egyház

Különös ügy került az amerikai legfelsőbb bíróság elé: egy kansasi felekezet Isten büntetésének tartja a háborús veszteségeket a homoszexualitás eltűrése miatt, és elesett katonák búcsúztatását zavarja meg.

„Isten gyűlöli az Egyesült Államokat – Köszönet az Úrnak szeptember 11-ért!” „Köszönet az Úrnak az elesett katonákért!” „Mindörökké Hű –Köcs…ök!” A kérdés: lehet-e ilyen transzparensekkel demonstrálva katonatemetést megzavarni Amerikában, útvonal-módosításra is kényszerítve a gyászolók menetét?

A dilemma nem pusztán agytorna a véleménynyilvánítás szabadságának joga körül, hanem szövevényes huzavona is, amelyben szerdán hallgatta meg a feleket a szövetségi legfelsőbb bíróság. Az ezzel járó sajtónyilvánosság hátránya viszont, hogy újra a reflektorfénybe emeli a többek között zsidó-, svéd- (!) és meleggyűlölő kansasi gyülekezetet, a Westboro Baptista Egyházat. Ennek hívei – akik főként alapítója, Fred Phelphs agg tiszteletes rokonai közül kerülnek ki – úgy vélik például: a háborús emberveszteségekkel Isten bünteti az Egyesült Államokat, mégpedig a homoszexualitás eltűréséért. Mivel pedig a mindenható akaratát dicsőíteni kell, ők így is tesznek, például katonatemetésekmegzavarásával: az ezermérföldes repülőút sem tartja vissza őket ettől. Az utolsó útjára kísért katona nemi irányultsága egyébként nem fő szempont célpontjuk kiválasztásakor.

Mindezt egy négy éve, Irakban meghalt fiatal törzsőrmester, Matthew Snyder apja unta meg a legjobban. Őket is háborgatták gyászukban a kansasiak. A Snyder kontra Phelpsügyben először 11 millió dolláros kártérítést ítéltek meg a családnak, majd ezt felezték, legutóbb pedig egy fellebbviteli bíróság érvénytelenítette a döntést, a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadságára hivatkozva. Az első alkotmánykiegészítésben garantált jogok egyik alapdöntése Amerikában az az 1977-es ítélet, amelynek értelmében a náciknak joguk lett volna Skokie-ban, egy jobbára holokauszttúlélők lakta kisvárosban menetelni. (Végül a mellette lévő Chicagóban tették eztmeg.) Vagyis az eszméknek olyan „piaca” létezik – erősítették meg akkor a legfőbb talárosok –, amelyen a legvisszataszítóbbak „forgalmát” is el kell tűrni. – Miért kell az első kiegészítésnek eltűrnie ennek a gyászoló családnak a kihasználását, amikor annyi más fórum áll a maguk rendelkezésére, hogy célba juttassák üzenetüket? – szegezte a kérdést az egyik főbírónő az alperesek jogi képviselőjének. Ő pedig így vágott vissza: „amikor ezt hallom, hogy »a gyász kihasználása«, nem is tudom, hogy milyen jogelvet vall magáénak ez a bíróság.”

Szabad-e a ceremóniát megzavarni?
Szabad-e a ceremóniát megzavarni?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.