Mindez 1976-ban történt; azóta megkerülhetetelen tényezők lettek az Ibériai-félszigeten, majd Latin-Amerikában is.

Ám a médiapiac válsága elérte őket is. Még az immár nyolcszázmilliós piac sem volt elég ahhoz, hogy gond nélkül lehessen működtetni a médiabirodalmat: a spanyol El País mögött álló Prisa-birodalom túl messzire nyújtózkodott, és mára szinte fuldoklik az adósságban. Évek óta keresik a vastag bukszájú befektetőket, de most végre meg is találták, két pénzügyi befektető személyében. Nem akármilyen egyéniségek: az egyikük a híres német műgyűjtő fia, a „hajléktalan milliárdosnak” nevezett amerikainémet Nicolas Berggruen, a másik a sportszergyártásból meggazdagodott hosszútávfutó brit Martin Franklin.

A beruházáshoz kell némi bátorság. A Prisa adóssága 4,7 milliárd euró, ami pontosan a tizenkétszerese a cég értékekének –írja a brit Guardian. A zászlóshajónak tekintett El País példányszáma esik, a fiatal olvasók száraznak és túl politikusnak találják. Nem egyszerű megtalálni az egészséges egyensúlyt a Spanyol Szocialista Munkáspárttal (PSOE) sem. Korábban azt vetették a baloldali lapvezetés szemére, hogy túlságosan közel állt Felipe González korábbi spanyol miniszterelnökhöz – később viszont az lett a baj, amikor kritikusabb hangokat ütöttek meg a jelenlegi szocialista kormányfővel, José Luis Rodriguez Zapateróval szemben. Ám a bírálatok és a zuhanó hirdetési bevételek ellenére az El País 370 ezres példányszámával még mindig nyereséges.

A hatalmas konglomerátummá nőtt Prisáról – amelyhez televíziók, rádiók, nyomtatott lapok és internetes portálok, valamint könyvkiadók is tartoznak – már nem mondható el mindez. Vagyis olykor a több lábon állásnak is megvannak a veszélyei. A cég máig nem tudta kiheverni az alapító atya, Jesús Polanco 2007-es halálát sem. A másik alapító, az író-esszéista Juan Luis Cebrián saját bevallása szerint ideje 80 százalékát azzal töltötte, hogy azzal a negyven bankkal alkudozott, amelyeknek a cég tartozik. Így érthető, hogy örömmel fogadta a befektetőket, akik a cég 70 százalékát fogják ellenőrizni. „Még mindig jobb valaminek a harminc százaléka, mint a semminek a 70 százaléka” – ironizált Cebrián.

Berggruen és Franklin azt tervezik, hogy a New York-i tőzsdére viszik a Prisa részvényeit. Szép jövőt várnak tőle: a latin-amerikai piaccal együtt valódi globális játékosról lehet szó, ha kellőképpen „átszabják”. Terveik szerint nemcsak Európára és Latin-Amerikára, hanem az Egyesülét Államokra is koncentrálnak, lévén ma már ez komoly spanyol nyelvű piacnak számít (több spanyol ajkú van az Egyesült Államokban, mint Spanyolországban). A szerkesztőségi irányvonalba viszont ígéretük szerint nem szólnak bele.