Múlt héten Simon Zsolt agrárminiszter rukkolt elő egy esettel. Számlákkal és dokumentumokkal igazolta, hogy elődje, Tibor Chovan a minisztérium irányítása alá tartozó Élelmiszer-ipari Kutatóintézet nyomdájában készíttette el a Vladimír Meciar által vezetett Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (LS-HZDS) választási szórólapjait, amelyért a tárca potom 8250 eurót fizetett.

Az sem semmi, amit Viera Tomanová munka-, család- és szociális ügyi exminiszter aszszony és az államtitkára, Emília Krsíková kieszelt és véghezvitt. Májusban mindketten szerződést kötöttek a beosztottjukkal, Ivan Bernátekkel, aki a Szociális párbeszéd központja című projekt felelőse volt. Potom 37,5 eurós órabérért szolgáltak olyan szakértői véleménnyel és tanáccsal, amelynek semmi nyoma sem maradt a hivatalban. A két asszony nem volt szívbajos: akkor is számláztak, ha egymással tanácskoztak a hétvégeken. Tomanová a leváltásáig 1500, a beosztottja pedig ugyanezen a jogcímen alig több mint egy hónap alatt 3225 eurót markolt fel a törvényes juttatásaikon és magas prémiumaikon kívül.

Ez a hét sem indult botrány nélkül. Kiderült, hogy Jozef Valo, a Nemzeti Vagyonalap (FNM) Igazgatótanácsának szlovák nemzeti párti tagja, a jogi főosztály vezetője már a kormánypártiak júniusi választási veresége, de még a tisztségviselőik leváltása előtt peren kívüli egyezség címén 4 millió 770 ezer eurót utalt bizonyos Horváth Zoltán budapesti lakosnak. A szövevényes történet a meciari vadprivatizáció zavaros időszakába nyúlik viszsza, amikor a Nemzeti Vagyonalap 41 millió koronáért eladta a rimaszombati Gömöri Malmok Részvénytársaságot két szlovák vállalkozónak. Akik rövidesen ennél az összegnél jóval nagyobb bankkölcsönt vettek fel, s jelzálogként a malmokat tüntették fel.

Miután a milliókat elsíbolták, a bank a hitelt a Nemzeti Vagyonalapon hajtotta be, miután a szerződés még nem lépett érvénybe. Ezután az állami cég felmondta az egyezséget, a befi zetett 41 millióból pedig a hitel és a büntetőkamat egy részét törlesztette. A kalandor privatizőrök pereltek, de a pozsonyi Legfelsőbb Bíróság idén júniusban elutasította a kérelmüket. A pórul járt felperesek ekkor húzták elő Horváth Zoltánt, aki a malmok új tulajdonosaként mutatkozott be és jogásza révén peren kívüli egyezséget ajánlott a Nemzeti Vagyonalapnak. (A történet emlékeztet az 1998-as ügyre, melyben Fideszközeli cégek terheit vásárolta meg két fantomember, Kaya Ibrahim és Josip Tot.) Jozef Valo pedig – a vezérigazgató távollétében – néhány órán belül elfogadtatta a javaslatát az igazgatótanács többségével, akik akkor már új munkahely keresésével és a végkielégítés öszszegével törődtek. A pozsonyi rendőrség keresi Horváth Zoltánt, ami nem egyszerű, mert a rimaszombati címén senki sem ismeri őt, szlovákiai cége pedig állítólag már csődbe jutott, Budapesten pedig több száz ilyen nevű polgár lakik.

Ján Slota pártjának tagjai a fejüket csóválják: azon már nem lepődnek meg, ha társaik panamázásairól hallanak, hiszen ezekből az elmúlt hónapokban soktucatnyira derült fény. Azt azonban nem tudják megemészteni, hogy egy mélyszlovák társuk képes volt egy magyarral összeszűrni a levet.

Ján Slota pártjának botrányain már senki sem lepődik meg