– Mennyi pénzt költ Magyarország a legszegényebb országok segélyezésére, és mi ennek a támogatási gyakorlatnak a filozófiája?

– Magyarország, az Európai Unió és az OECD tagállamaként, része a fejlett világ donorközösségének, amely történelmi, morális okokból, nem utolsósorban pedig jól felfogott érdekei alapján is fontosnak tartja, hogy a nemzetközi béke és biztonság, a kiegyensúlyozott fejlődés érdekében támogatást nyújtson a világ elmaradott régiónak gazdasági felzárkózásukhoz, az alapvető emberi jogok tiszteletére épülő demokratikus berendezkedés megteremtéséhez és megszilárdításához, és nem utolsósorban a globális szegénység elleni küzdelemhez. Bár Magyarország egy főre jutó nemzeti jövedelme szerint az EU-n belül az utolsó harmadban helyezkedik el, és számos szociális és társadalmi problémával küzd, globális összevetésben viszont fejlett, magas jövedelmű kategóriába tartozunk, és ennek megfelelően kell alakítanunk globális szerepvállalásunkat is. Az ENSZ és a nemzetközi közösség által kitűzött szegénységcsökkentési célok azok helyzetének javítására vonatkoznak, akik napi 1,25 dollárból (nem egészen 300 forintból) kénytelenek megélni. Fontos annak a szemléletnek a tudatosítása, hogy amennyiben hozzájárulunk a globális problémák megoldásához, mi is biztonságosabb nemzetközi környezetben élhetünk. Emellett a globális szerepvállalás bővíti kül- és biztonságpolitikai, valamint külgazdasági mozgásterünket, és egyben presztízsünket is növeli a világban, ami hozzájárul saját nemzeti céljaink sikeres érvényesítéséhez is. 2005-ben vállaltuk, hogy nemzetközi fejlesztési célú ráfordításainknak a bruttó nemzeti jövedelemhez viszonyított arányát 2010-re 0,17 százalékra, 2015-re 0,33-ra növeljük. A régi tagállamok – közöttük számos nagy donor – esetében a célul tűzött arányszám 0,5, illetve 0,7 százalék. Jelentős, hogy 2009-re 0,09 százalékot sikerült elérnünk, amely kb. 24 milliárd forintnak felel meg.

Ez az összeg nem közvetlenül a partnerországnak kifizetett pénzt jelent, hanem jórészt azokból a nemzetközi szervezetekbe, alapokba való befizetésekből áll össze, amelyeket az OECD nemzetközi fejlesztési hozzájárulásként tart számon.

– Milyen prioritások mentén történik a segélyek odaítélése?

– A segélyezési tevékenységiránytűjét az ENSZ 2000. évi közgyűlésén elfogadott millenniumi fejlesztési célok jelentik. A legsürgetőbb feladat a leginkább elmaradott országok támogatása, kiemelten az afrikai szegénység csökkentése és az éhínség mérséklése. Szoros nemzetközi fejlesztési együttműködési partne­ri viszonyt tartunk fenn Európa keleti és déli térségével, valamint néhány rászoruló távolkeleti országgal. Bilaterális fejlesztési együttműködésünk során elsősorban azokra a területekre koncentrálunk, ahol hazánk komparatív előnyökkel rendelkezik. Ezek közé tartozik a rendszerváltozással és az EU-csatlakozással összefüggő magyar tapasztalatok átadása, az oktatás terén megvalósuló együttműködés és az egészségügy fejlesztése, de jól hasznosítható tapasztalattal rendelkezünk a mezőgazdasági korszerűsítés, a vízgazdálkodás, valamint a környezetvédelem terén is.

– Milyen szempontok alapján választjuk ki a célországokat?

– Magyarország – lehetőségeinél, hagyományos kapcsolatrendszerénél és adottságainál fogva – a nemzetközi fejlesztési tevékenységben elsősorban a környező régió – a Nyugat­ Balkán és Kelet­Európa – országaira összpontosít. A 2008­ban elfogadott partnerországi körben a nyugat­balkáni államok mellett Ukrajna, Moldova, Afganisztán, Mongólia, Jemen, Kirgizisztán, a Palesztin Hatóság, Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Etiópia található meg. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy 2009­ben fejlesztési hozzájárulásaink 80 százaléka nemzetközi szervezeteken, alapokon keresztül jutott el a kedvezményezettekhez.

– Mennyire kell alkalmazkod -nunk az EU elvárásaihoz, van-e „saját” fejlesztéspolitikánk?

– Ezen a területen az uniónem alkot a tagállamokra nézve is kötelező jogszabályokat. Tehát elsősorban nem fejlesztéspolitikánk irányát, hanem annak módját befolyásolta leginkább, a közösségi tevékeny­ségek szinergiájára törekedve. A partnereinket mi magunk választjuk ki, és a partnerországokkal közösen alakítjuk ki a támogatási területeket. Mindemellett évente jelentős öszszeggel hozzájárulunk az unió fejlesztéspolitikai költségvetéséhez, 2009­ben kb. 15 milliárd forinttal. Részt veszünk továbbá az Európai Fejlesztési Alap (EDF) feltöltésében is, amely az afrikai, karibi és csendesóceániai országokba irányuló fejlesztési tevékenységet finanszírozza. Ennek összege a 2008-tól 2013-ig terjedő időszakban kb. 35,5 milliárd forint.

– Mennyire  tekinthetők  sikeresnek az eddigi magyar segélyek és segélyprogramok, mi a sikeresség kritériuma?

– Eredményesnek elsősorban a célközönséget megfelelően megszólító, fenntartható programokat nevezzük. Fontos sikermutató, hogy a magyar fejlesztési programokra folyamatosan nagy igény van célországainkban. A nyugat­balkáni régióban lebonyolított fejlesztési programok folytatására az érintett kormányok, szer­vezetek időről időre javaslatot tesznek. Ilyen a koszovói demokráciaépítési, kapacitásnövelő programunk, amelynek kere tében négy delegáció is érkezett hazánkba a rendvédelmi, igazságszolgáltatási szektor megismerésére. A magyar szakértők rendszeres közreműködését igénylik Vietnamban is, ahol fejlesztési tevékenységünk igen sokrétű: kiemelkedő sikereket értünk el mezőgazdasági projektjeinkkel, a mozgássérültek támogatásával, valamint szakembe reink különböző szakmai együttműködésének kialakításával. Más természetű eredmény, amikor a fejlesztési támogatást követően magyar vállalatokat sikerül piachoz juttatni. Erre kitűnő példa a vietnami együttműködés, ahol magyar cégek rendszeres beszállítóként jelennek meg, mind mezőgazdasági, mind infrastrukturális területeken.

– Hogyan történik a pénzek felhasználásának monitorozása?

– Jelenleg a monitoring során elsősorban a végrehajtó szervezet beszámolóira, illet­ve a kedvezményezett országban lévő külképviseleteinkre tudunk támaszkodni. Emellett az értékeléseket a pénzügyi elszámolások és a szakmai beszámolók alapján lehet elvégezni. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy tovább kell fejlesztenünk a magyar nemzetközi fejlesztési együttműködés módszertani alapjait is, különös tekintettel a pályáztatási és értékelési rendszerre, hogy pénzügyi forrásaink felhasználása mindig a lehető leghatékonyabb módon történhessen meg.

– Magyarország a gyakorlatban  is  részt  vesz  az  általa  finanszírozott fejlesztési programokban?

– Számos bilaterális fejlesztési projekt során – különösen a képzési programok révén – lehetőség van arra, hogy a magyar intézményi tudás és tapasztalatok átadásával közvetlenül növeljük a partnerország saját kapacitásait. A gyakorlat azt mutatja, hogy partnereink elégedettek ezekkel a programokkal, hiszen alaposan előkészített, célzott és rögtön hasznosítható ismeretekre tesznek szert.

– Mennyiben változott meg a segélyezés iránya és mértéke a kormányváltás óta, melyek az esetleges új hangsúlyok?

– Magyarország nemzetközi fejlesztési és együttműködési politikájának alapelveit és fő irányait rögzítő legfrissebb hivatalos dokumentum 2001­ben született, így nyilvánvalóan aktualizálásra szorul. Először is átfogó, a globális folyamatokat reálisan tükröző stratégiát tervezünk készíteni, melynek során a partnerországi kört is újra kell gondolnunk, úgy, hogy a jelenleginél kevesebb partnerországban, koncentráltabban, ugyanakkor még összetettebb programokkal és projektekkel tudjunk megjelenni. A partnerországok kiválasztásánál érvényesíteni kívánjuk azt az elvet is, hogy csak ott végezzünk fejlesztési tevékenységet, ahol van hivatalos képviseletünk, hiszen a helyi beágyazottság, a helyi intézményekkel való kapcsolattartás alapvető feltétele a sikeres fejlesztési tevékenységnek. Ami a segélyezés mértékét illeti, az idei év költségvetési keretei adottak, ezeket 2009­ ben alakította ki a kormány és fogadta el az Országgyűlés. A költségvetés aktuális helyzete, az EU­elnökség lebonyolítására rendelkezésre álló források hiányossága ugyanakkor a költségvetési források átcsoportosítását vonta maga után ezen a nyáron, ami a segélyezésre szánt forrásokat is érintette. Az elkötelezettségünk azonban változatlan: nemzetközi megítélésünk és hitelességünk múlik azon, milyen mértékben vállalunk szerepet a világ országai közötti különbségek mérséklésében, a szegénység csökkentésében, ezáltal pedig a globális biztonság növelésében.

Az északi példa: segély, program, önkéntesség

Norvégia a világ egyik legtehetősebb, és – segélyezési szempontból – az egyik legbőkezűbb országa: tavaly a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) egy százalékát (több mint 26 milliárd norvég koronát) költötték támogatási célokra. A segélyezési politika tartósan öt fő cél köré szerveződik; ezek közül csak az egyik a millenniumi céloknak nevezett csomag, de ott van a listán a korrupció visszaszorítása és a „jó kormányzás” segítése, a béketeremtés és -fenntartás, a nem és kor szerinti diszkrimináció megszüntetése, sőt a fenntartható fejlődés is. A millenniumi célok közül a skandináv ország elsősorban az egészségüggyel összefüggő fejlesztéseket támogatja. A gyermekhalandóság csökkentésében és az anyák egészségügyi ellátásában vezető szerepet igyekszik játszani, de az AIDS, a malária és más világjárványok visszaszorításában is rendkívül aktív. Mivel a téma az oktatásban is megjelenik, minden norvég iskolás tudja, hogy a világban évente több mint 10 millió gyerek hal meg ötéves kora előtt, és közülük 4 millió már a csecsemőkor végét sem éri meg, 2,5 millió gyermeket pedig olyan betegségek miatt vesztenek el a szüleik, amelyek ellen már létezik hatékony védőoltás vagy gyógyszer. A segítség nemcsak pénzt, szakembereket és jól átgondolt programokat jelent, hanem rengeteg önkéntest is: a norvég fiatalok számára természetes dolognak számít néhány hónapot a világ legszegényebb országaiban civil segítőként eltölteni.

Hóvári János