A halálraítéltek kapják a legtöbb levelet

Szeretnék olyan emberekkel megismerkedni a falakon túlról, akik azok társaságát keresik, akikkel normális körülmények között nem találkoznak. Felnőtt életem nagy részét börtönben töltöttem, 1992 óta összesen 9 hónapot voltam kint.

A siralomházba 2004-ben kerültem, és azóta nem kapok leveleket, pedig ez az egyetlen dolog, ami segít elviselni a félelmetes valóságot – írja profiljában a gyilkosságért elítélt Todd Givens a WriteAPrisoner.com internetes oldalon. A floridai székhelyű weblap az amerikai börtönökben büntetésüket töltő elítélteknek segít levelezőtársat keresni.

Rabok telefonálnak a phoenix-i börtönben
Rabok telefonálnak a phoenixi börtönben

Alapítója, Adam Lovell szerint csupán a levelekkel, a külvilágban fenntartott kapcsolatokkal csökkenteni lehet a visszaesők arányát. Amerika 300 millió lakosából 2,3 millióan vannak rácsok mögött, ami a világon az összes bebörtönzött ember negyede. (A sokkal népesebb Kínában 1,6 millióan ülnek börtönben.) Lovell, akinek már édesanyja is a börtönök lakóinak oktatásával foglalkozott, tíz éve hozta létre a az internetes oldalt. Ma már évente 35 ezer levelet kézbesítenek. – Azok az elítéltek, akik levelet kapnak, általában jobbmagaviseletűek, kevesebb bajba keverednek – mondta Lovell a spanyol El País című napilapnak.

Mindeközben a WriteA Prisoner.com sokkal több lett, mint levelezőtárs-kereső. A fórumokon az elítéltek barátai és családtagjai osztják meg tapasztalataikat egymással. A weboldal könyvgyűjtő akciókat is koordinál, amellyel az elítéltek oktatását és szabadulás utáni esélyeit igyekszik javítani. A lap emellett az elítéltek alkotásait (verseit, rajzait) is bemutatja, és blog, azaz internetes napló írására is lehetőséget biztosít nekik.

A WriteAPrisoner.com nem az egyetlen, de a legnagyobb ilyen típusú oldal. Ma már háromezer elítélt üzenetét olvashatjuk itt, közülük körülbelül háromszázan várnak halálos ítéletük végrehajtására. – Elkezdtek elmaradozni a barátok, nem jöttek többé a levelek, nem látogatott senki. Még a családom levelei is elmaradtak, ez a legrosszabb érzés a világon – írta a 32 éves Melvin Hardy, aki Észak-Karolinában várja kivégzését. Tizennyolc éves volt, amikor megölte egy bandatársát. Kedvenc napja minden hónapban a 21-e, ilyenkor kapják meg a postán küldött leveleket vagy a WriteAPrisoner.com által kinyomtatott e-maileket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.