Hazamehet a kínai hajóskapitány

Tokió nem hajlandó sem bocsánatot kérni Pekingtől, sem kártérítést fi zetni a kínai hajóskapitány elfogása miatt. Erről Kan Naoto japán kormányfő beszélt hétvégén. Hozzátette: országa tárgyalni sem kíván Pekinggel a Szenkaku-szigetek jogállásáról, mert azok Japánhoz tartoznak. Peking a hétvégén bocsánatkérést és kártérítést követelt Japántól amiatt, hogy a szigetország parti őrsége majd három hete elfogta egy kínai halászhajó kapitányát a vitatott hovatartozású szigeteknél.

A japán hatóságok csak múlt pénteken engedték szabadon a hajóskapitányt. A tengeri incidensből súlyos diplomáciai viszály kerekedett – jelentette az MTI. Szato Szatoru japán külügyi szóvivő a pekingi felszólítást azzal utasította el, hogy a kínai követelés „alaptalan” és „teljesen elfogadhatatlan”.

A szópárbaj nyomán megfigyelők ismét a két ország közötti viszony „megkeményedésétől” tartanak, miközben a tokiói ügyészség döntése – miszerint elengedik a kínai kapitányt – az enyhülés irányába mutatott – írta tokiói tudósítónk. A japán kormány ugyan azt nyilatkozta, hogy az ügyészség maga döntött a szabadon bocsátásról, a két ország fagyosra fordult kapcsolata azonban feltétlenül befolyásolta a határozatot. A halászhajó teljes legénységét azután vették őrizetbe, hogy szeptember 7-én összeütközött a japán parti őrség naszádjaival. Az incidens a Kelet-kínai-tengeren, Szenkaku (kínaiul Diaoyu) lakatlan szigetek közelében történt, amely Tokió szerint Japán része. Ám Kína – és Tajvan is –igényt tart a környező területekre, mivel ezek nemcsak halászati, hanem a tenger alatt található energiakincs miatt is nagy jelentőséggel bírnak.

A halászhajó legénységét egy hét után elengedték a japánok, de a kapitányt továbbra is őrizetben tartották. Ez kemény üzengetést váltott ki mindkét oldalon, a javuló kétoldalú kapcsolatok pedig megint többéves mélypontra zuhantak. Kína beszüntetett minden miniszteri, illetve magas szintű tárgyalást Japánnal, a mobiltelefon- és akkumulátorgyártáshoz elengedhetetlen ásványok japán exportját is befagyasztotta. A kínai kapitány elengedésének bejelentésére közvetlenül azután került sor, hogy New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés margóján Barack Obama amerikai elnök külön-külön találkozott a kínai és a japán miniszterelnökkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.