A mentor neve Gordon Brown

A Munkáspárt új vezetője 1969 karácsonyán született Londonban. Édesapja, Ralph Miliband, az egykori neves és befolyásos marxista társadalomtudós a lengyelországi zsidóüldözések elől menekült Angliába. Édesanyja, Marion Kozak tanárnő volt.

A két Miliband fiú ugyanabba a londoni állami középiskolába járt, majd ugyanabban az oxfordi kollégiumban, a Corpus Christiben végzett –egyformán történelem, filozófia és politika szakon. Diplomával a zsebében Ed rövid ideig a médiában, majd a Munkáspárt jelenlegi második embere, Harriat Harman munkatársaként dolgozott. Innen került Gordon Brown mellé a pénzügyi tárcához. A „brownistaként” számon tartott Ed Miliband 2005-ben lett parlamenti képviselő, attól kezdve valósággal szárnyalt a karrierje. Három évvel később már az Energetikai és Klímaváltozási Minisztérium élére került. A májusi választási vereség és mentora távozása után egy darabig habozott, hogy az ilyen ambí ciókat régóta közismerten dédelgető bátyjával szemben ringbe szálljon-e a pártelnöki posztért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.