Büntetésben erős a szlovák házelnök

Az elmúlt megbízatási időszakban gyakran megesett, hogy a pozsonyi parlament sok képviselő hiányzása miatt határozatképtelen volt. Emiatt pénteken (amikor a vidéki honatyák már délelőtt hazamentek) a tervezettnél jóval hamarabb ért véget a tanácskozás, a következő hét keddjén (ilyenkor még elég gyakran nem értek vissza) pedig órákkal később kezdődött.

Olykor előfordult olyan turpisság is, hogy valamelyik képviselő kollégájának az aláírását is odahamisította a jelenléti ívre, vagy pedig a szomszédja helyett is megnyomta a szavazógombot. Ezekben főleg a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) járt az élen, így próbálták eltussolni Ján Slota gyakori távolmaradását. Tavaly lebukott Iveta Radicová is, aki egyszer a helyére késve visszaérkező kolléganője helyett szavazott. Miután kiderült a csalás, a jelenlegi kormányfő azonnal lemondott képviselői mandátumáról. Pavol Paska házelnök a frakcióvezetőkkel együtt próbálta rávenni a képviselőket, hogy legyenek fegyelmezettek és ne hergeljék a közvéleményt a hiányzásokkal. De pénzbírsággal csupán LubosMichelt, az ellenzéki Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) képviselőjét sújtották. A neves labdarúgó-játékvezető három hónapig hiányzott az ülésteremből, mert – miután súlyos sérülése miatt abbahagyta a bíráskodást – elvállalta a Sahtyar Donyeck klub külföldi ügyekért felelős titkári állását, s heteken keresztül az ukrán városban tartózkodott. Egyszer Ján Slota sem kapta meg egyhavi, mintegy 2500 eurós járandóságát. Őt Berényi József, a parlament kisebbségi és emberjogi bizottságának akkori elnöke büntette meg, mert az SNS vezére nem járt a testület üléseire.

Richard Sulík alig két hónapja került erre a posztra, de máris több pénzbírságot szabott ki, mint négy év alatt az elődje. – Komolyan veszem a házszabályt, amelynek következetes alkalmazásával elérem, hogy a parlament nem lesz amolyan galambház – fogadkozott a jelenlegi házelnök. És cselekedett is. Megvonta egyhavi illetményét Katarína Cibulkovától (SDKÚ), aki nemrég egy hétig New Yorkban szurkolt a US Open nemzetközi tenisztornán, leányának, Dominikának. Ugyanígy járt az ellenzéki Smer képviselője, Jan Pociatek volt pénzügyminiszter is. Ő az augusztusi parlamenti ülésszak idején éppen a tengerparton üdült a családjával. Állítása szerint más időpontot különböző okok miatt nem talált, de indoklását a házelnök nem fogadta el. Pavol Paska korábbi házelnök szerint Richard Sulík úgy viselkedik, mintha a parlament az ő cége lenne, a képviselők pedig az alkalmazottjai.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.