– Még nem telt el száz nap az új szlovák kormány megalakulása óta, de már két malomkő közé kerültek. A Robert Fico vezette ellenzéki Smer szerint a jelenlegi kabinet igyekszik Budapest előtt hajbókolni. A Magyar Koalíció Pártjának vezetői viszont úgy vélik, hogy az államnyelvtörvényt csak kozmetikázzák, lényeges változások nem lesznek benne.

– Mind a Smer, mind pedig az MKP egyes vezetőinek megnyilvánulása ellenzéki kardcsörtetés. Személy szerint legszívesebben eltörölném az államnyelvtörvényt. De hát nemcsak Szlovákiában, ahol az államnyelvvel kapcsolatos túlfűtött lelkesedés a fiatal államiság okán akár még magyarázható is volna, hanem a többi közép-európai országban is a kollektív önazonosság egyik meghatározó eleme a nyelv. A romanticizmus szelleme az egész térségben kitartó és konok, Ficóék jogszabályát is ez mozgatta. Egyébként a hivatalom rövidesen elkészíti az országunkban honos kisebbségiek hivatali anyanyelvhasználatáról rendelkező jogszabályt. Arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb vonatkozásban és minél tágabb értelemben egyenrangúsítsuk a két- vagy többnyelvűség elvét.

– S ebbe a többi kormánypárt is beleegyezik?

– Nem alibizmusból, hanem a politikai realitás alapján jegyzem meg, hogy a jelenlegi négypárti kormánykoalícióban egyetlen párt sincs abban a helyzetben, hogy simán elfogadtasson bármilyen törvénytervezetet. Ráadásul Szlovákiában magyar pártnak nemcsak a nemzeti eszmények, hanem a parlamenti matematika miatt sincs esélye arra, hogy a többségi nemzet meggyőzése nélkül valamit is elérjen. Ezért van szükség türelmes tárgyalásokra és hathatós érvekre.

– A budapesti kormánypolitikusok többször is úgy vélekedtek, hogy a Híd-Most nem magyar párt, ezért nem is tárgyalnak velük. Mi a véleménye erről?

– Tudomásul kell venni, hogy a Trianont követő immár csaknem egy évszázad során a csehszlovákiai, majd pedig a szlovákiai magyarság olyan kettős identitást alakított ki, amelyet nem lehet a tizenkilencedik század romantikus nemzetpolitikai eszközeivel meghatározni, de hiteles válaszokat és realizálható megoldásokat sem kínálni. Ha egy magyarországi politikai párt kétségbevonja a Híd-Most identitását, azzal nem nekünk árt, hanem önmagának, hiszen a magyar történelmi sérelmek és traumák reális megoldásának reális esélyeit csökkenti. Mi a fentebb említett értékrendünk alapján új modellt teremtettünk meg.

– Milyen értékrend alapján?

– A Híd kezdettől fogva polgári pártnak definiálja magát, fundamentuma a szlovákok és a magyarok, valamint a többi szlovákiai kisebbség közötti együttműködés erősítése, a másság tiszteletben tartása, e két identitás egyenrangúsítása. Ahogy a Híd nem lesz más szlovák politikai erőnek vagy a szlovák kormánynak, úgy nem lesz egyetlen magyar pártnak vagy a magyar kabinetnek sem a gyámterülete. Egynémely magyarországi politikus számára ez nyilván óriási csalódást jelent, még nemzetárulót is kiáltanak, pedig csak arról van szó, hogy – József Attilát parafrazálva – mi másként képzeljük el a rendet, lelkünk másként honos. Vagyis a Híd-Most szuverén politikai párt. Hazai, magyarországi és más nemzetközi kapcsolatai partneri és nem vazallusi alapokra épülnek.

– Fogadkozásaik ellenére a tamáskodók makacsul hirdetik, hogy a Híd képtelen a szlovákiai magyarok érdekeit képviselni, sokkal inkább az asszimilációjukat segíti elő.

– Meggyőződésen, hogy a szlovákiai magyarok társadalmi, művelődési, kulturális, szociális vagy éppen a politikai érdekeit és szükségleteit a Híd-Most sokkal behatóbban ismeri, mint például a Fidesz. Nemzeti identitásuk megőrzésének és erősítésének támogatására pedig reális és főleg valóra váltható programunk van. A szlovákiai magyar közösség helyzetét másként látjuk, mint ahogy azt sokan a magyar történelmi tudat és aktuálpolitika optikáján keresztül nézik. Nem hozzájuk, hanem a reális élethez igazítjuk programunkat és stratégiánkat. Munkánkhoz nemcsak a szlovákiai magyar választók nagyobbik hányadától, de a szlovák választóinktól is felhatalmazást kaptunk.

Ha nem alakítunk ki végre korrekt partneri kapcsolatokat a történelmi frusztrációinkból, traumáinkból és előítéleteinkből fakadó közös dolgaink rendezéséhez, nem utolsósorban pedig a gazdasági együttműködésünkhez és közös érdekképviseletünkhez, akkor továbbra is a kelet-európai kisállamok Bibó István jellemezte nyomorúságának szemlélői és lényegében passzív szereplői leszünk. Az európai értelmiségi elit integráns részét képező magyar barátaim esszéit és más alkotásait olvasva látom, hogy ők is milyen intenzíven élik át mai világunk ellentmondásait, a szabadság különböző torzított értelmezéseit Magyarországon és Közép-Európában. Miközben ők is tudatosítják, hogy térségünkben a neonacionalizmus veszélye bizony nem papírtigris.

Rudolf Chmel