Távirati stílusban

Robbantás egy északiráni felvonuláson

Tízen meghaltak, köztük nők és gyerekek is, tegnap az észak-iráni Mahabádban, amikor pokolgép robbant az iraki–iráni háború kitörésének harmincadik évfordulója alkalmából rendezett katonai felvonulás nézői között. A hatóságok feltételezése szerint kurd szakadárok követhették el a robbantásos merényletet. (MTI)

 

Az ET elmarasztalta Magyarországot

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács tegnap közzétett jelentésében méltatja, hogy Magyarországon kiterjesztették az antidiszkriminációs jogalkotást a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogi védelmének javítása érdekében. A dokumentum ugyanakkor kifogásolja, hogy a romákat diszkrimináció éri, és rasszista motivációjú cselekményeket követnek el velük szemben. Így említi, hogy jelentettek rendőrök részéről megnyilvánuló, nem megfelelő bánásmódról tanúskodó eseteket is. (MTI)

Három év cipődobálásért

Spanyolországban háromévi szabadságvesztésre ítéltek egy szíriai kurdot, aki februárban a sevillai városháza előtt Recep Tayyip Erdogan a török kormányfő felé hajította cipőjét. A dobás célt tévesztett. A spanyol tartományi bíróság most elutasította a „Szabad Kurdisztánt” követelő férfi fellebbezését, és helybenhagyta a korábbi ítéletet. (MTI)

Incidens az al-Aksza-mecsetnél

Izraeli rendőrök szerdán behatoltak az iszlám harmadik legszentebb helye, az al-Aksza-mecset előtti területre, hogy visszaszorítsák a közeli zsidó szent helyen imádkozókat kővel dobáló palesztinokat. A Jeruzsálem keleti részén lévő Siratófalnál imádkozókat támadták meg a kődobálók, akik a rendőrök elől behúzódtak a mecsetbe. A rendőrség szóvivője szerint a rohamrendőröket visszavonták, miután az indulatok lecsöndesedtek, s nyugodtabbá vált a helyzet. Palesztin fiatalok a nap folyamán többször összecsaptak a rendőrökkel azután, hogy hajnalban a zsidó telepesekkel lezajlott összetűzésben meghalt egy palesztin az arabok lakta Kelet-Jeruzsálem Szilván negyedében. (MTI)

EU-csúcs előtt a romák ügye

Az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek következő, október végi találkozóján foglalkoznak majd a romák jobb társadalmi beilleszkedésének témájával is – jelentette be Herman Van Rompuy, a kormányfői tanács elnöke az Európai Parlament strasbourgi ülésén. Közben Bukarestben a parlament két háza – a képviselőház és a szenátus – egyhangúan tiltakozott a cigány származású románok kiutasítása ellen bizonyos nyugateurópai államokból, amit az állampolgári jogok súlyos megsértésének tartanak. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.