Csak szóban szociális a jobboldal

Az európai jobboldal szociálisan akar beszélni, de alapvetően antiszociálisan cselekszik. A konzervatívok ügyesen kihasználják az európai szocialista és szociáldemokrata pártok átmeneti gyengeségét.

Átveszik a baloldal nyelvét, rájátszanak a válság okozta zavarodottságra, a biztonságérzet iránt megnövekedett társadalmi igényre – erről Philip Cordery, az Európai Szocialisták Pártja (PES) főtitkára beszélt lapunkak. A 44 éves francia szocialista politikus budapesti látogatása során tárgyalt Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével, majd Szanyi Tiborral együtt kampányolt az egyik zuglói választókörzetben.

Cordery lapunknak nyilatkozva elismerte: az európai baloldal számára az elmúlt évek nem hoztak sok dicsőséget. Az EU tagállamainak döntő többségét a konzervatív pártok kormányozzák. – Az emberek válságos időszakokban önmagukba fordulnak, nem kérnek a kísérletezgetésekből, ugyanakkor nagyobb teret nyer az individualizmus, és persze tartanak minden újtól. Hiába kínál a krízis ellen az európai baloldal alternatív megoldásokat, egyelőre nehezen tudjuk e programot eljuttani a választókhoz –mondta a gyengeség okát firtató kérdésekre.

Az európai szocialista és szociáldemokrata pártokat tömörítő PES főtitkára úgy látja: miközben a konzervatívok alapvetően megszorításokról beszélnek, Európának friss levegő vagyis munkahelyteremtő befektetések kellenek. Ezek fi nanszírozására javasolják, hogy az EU bocsásson ki úgynevezett európai befektetési kötvényeket. A költségvetési egyensúly megteremtéséhez nemcsak a szociális kiadások folyamatos lefaragásával lehet eljutni. – Ma, amikor a munkától kezdve a fogyasztási javakig mindent megadóztatnak, miért ne lehetne megadóztatni a spekulációs pénzügyi tranzakciókat? – kérdezte. Igaz, sok jobboldali politikus, így Angela Merkel is szavakban támogatja ezt az adófajtát, de mindig találnak valamiféle kibúvót, hogy miért nem lehet azt bevezetni. Majd hozzáfűzte: a PES, tagpártjai így az MSZP is a pénzügyi műveletek megadóztatását célzó törvényjavaslatokat nyújtanak be az egyes nemzeti parlamentekben.

A szélsőjobb európai térhódításávalkapcsolatbanCordery azt hangoztatta: nem szabad félvállról venni a félelemre alapozó politizálást. Azon problémák gyökereit kell megtámadni, amelyek felszínen tartják a kirekesztő-soviniszta pártokat. Ezek a bajok alapvetően szociális eredetűek, vagyis a baloldalnak például a munkahelyteremtésben kellene a gyökeresen megváltozott társadalmi viszonyokhoz igazodó megoldásokat kínálnia.

Philip Cordery
Philip Cordery
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.