A szerződést a norvég és az orosz külügyminiszter látta el kézjegyével. Dmitrij Medvegyev az aláírást követő sajtóértekezleten kijelentette: a dokumentum létrejötte minden bizonnyal kedvezően hat a nemzetközi és a regionális biztonság, valamint az északi-sarkvidéki államok közötti együttműködés megszilárdulására.

A szerződés mintegy 175 ezer négyzetkilométernyi, Németország felének megfelelő, eddig vitatott tengeri terület státusát rendezi és osztja Jens Stoltenberg szerint „két egyforma jelentőségű részre”, továbbá szabályozza a határvonalon átnyúló ásványkincs-lelőhelyek kiaknázásában való együttműködést. Várhatóan feloldják a vitatott területre elrendelt 30 éves szénhidrogén-kitermelési tilalmat, és egyszerűbbé válik a halászati kérdések megoldása, a halászati együttműködés is. Az orosz elnöki adminisztráció forrásai Murmanszkban elmondták, hogy a szerződés megkönynyíti a hozzájutást az orosz területi igények alátámasztásához szükséges bizonyítékokhoz.

A tengeri határok rögzítéséről a tárgyalások még a hetvenes években kezdődtek Moszkva és Oslo között. A dokumentum kiemelkedő jelentőségű, tekintettel arra, hogy az északisarkvidéki országokmindegyike – az Egyesült Államok, Kanada, Oroszország, Norvégia és Dánia – lázasan keresi a bizonyítékokat a nyersanyagokban rendkívül gazdag kontinentális talapzatra támasztott területi igényeik igazolására. Az ENSZ vonatkozó konvenciója kimondja, hogy az egyes államok kizárólagos kitermelési jogai a tengerfenék azon részeire terjeszthetők ki, mely részek az adott ország kontinentális talapzatának a folytatását alkotják. Pavel Zolotarjov, az orosz Tudományos Akadémia Egyesült Államok és Kanada intézetének helyettes igazgatója a BBC brit műsorszórónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a harc az Antarktiszért még csak most kezdődik.