Az Európai Uniónak vannak stratégiai partnerei, de nincs stratégiája a hozzájuk fűződő kapcsolatokat illetően. Ez a tömör véleménye Herman Van Rompuynak, az Európai Tanács állandó elnökének, aki a lisszaboni szerződés által teremtett új pozícióban igyekszik ösztönözni a vitákat a legfontosabb kérdésekről.

Az EU-t igazán nagy pofon Koppenhágában érte a tavalyi klímakonferencián, ahol lényegében a feje felett állapodott meg az Egyesült Államok Kínával és más feltörekvő országokkal. Számos egyéb jele is akad az unió nemzetközi eljelentéktelenedésének: a feltörekvő hatalmak nem tekintik a huszonhetek közösségét stratégiai partnernek, vagy legalábbis sok kérdésben nem. Ez a felismerés késztette Van Rompuy-t arra, hogy legalább megindítsa a nézetek egyeztetését, annak tudatában persze, hogy szándék volna a közös kül- és védelmi politika kialakítására, a nemzetközi befolyás ilyetén növelésére, de a tagállamok a külpolitikájukat saját hatáskörben formálják, s különösen a nagy tagországok gyakorta képviselik saját álláspontjukat, fejlesztik kétoldalú kapcsolataikat. A partnerek így könnyen megosztják az uniót.

A hétvégi külügyminiszteri tanácsülés margóján azt mondta Alexander Stubb, a finn diplomácia vezetője: a feltörekvő hatalmak mindinkább kikérik maguknak, hogy az EU kioktassa őket, például az emberi jogokról. S azt javasolta Stubb, hogy végre le kéne szögezni, mik az unió érdekei, s azokat képviselni.

Brüsszeli elemzők szerint Van Rompuy alapötlete hasznos. Kérdés, az állam- és kormányfők mire hajlanak. Az intézményközi vetélkedésben a maga befolyásáért küzdő Catherine Ashton külügyi főképviselő is megpróbálta letenni a garast. Egy hetet töltött Kínában, de visszatérte után szerény tartalmú levelet fogalmazott, amiből épp a stratégia hiányzik. De a csúcson majd szóban beszámol.

Szakértők Brüsszelben utalnak rá, Európa megosztott például a Kínával szembeni fegyverembargó ügyében, számos tagországnak nem tetszik például, hogy miközben az EU különböző politikai feltételekhez is köti az afrikai országoknak nyújtandó támogatásokat, Peking könnyedén betölti az űrt, akárcsak Iránban, ahol a kínai cégek megjelennek, miközben az európaiak és az amerikaik betartják a kereskedelmi tilalmakat. Az Egyesült Államok –meg Kanada és Japán – magasabb rendű stratégiai partner, mint a többi hat (Oroszország, Brazília, India, Kína, Dél-Afrika és Mexikó). Ezt rögzíti majd a záróközlemény. Ám szó lesz arról is, vajon a csatlakozni vágyó, de e tekintetben nem bátorított Törökország hogyan maradhatna az EU vonzásában, mint regionális hatalom. Az előkészületek során a külügyminiszterek megjegyezték: a sikereket is értékelni kéne. Például az ENSZ-ben Szerbiával közösen előterjesztett határozat Koszovóról is ilyen, ennek nyomán októberben a Tanács felkérheti a Bizottságot, alakítsa ki véleményét Belgrád csatlakozási kérelméről.