Az Élysée ismét fülel

Nincs új a nap alatt. Csaknem harminc évvel azután, hogy Francois Mitterrand néhai francia elnök utasítására ismert üzletemberek és újságírók telefonbeszélgetéseit hallgatták le az Élysée-palota pincéjéből, megint hasonló botrányba keveredett az elnöki hivatal.

Legalábbis a Le Monde szerint, amely hétfői címlapján azzal vádolta meg az államfői adminisztrációt, hogy a titkosszolgálatot használta fel a lap informátorainak azonosítására. Sylvie Kauffmann főszerkesztő - a kelet-európai rendszerváltozások idején a lap budapesti tudósítója - a Le Monde hétfői címlapján azt állította: a kémelhárítás a július 19-i számukban megjelent cikk után lépett akcióba. Azt próbálták kideríteni, hogy a nagy port kavart Bettencourt-ügyről cikksorozatot író Gérard Davet újságíró kitől szerzi információit. Az ominózus írás - a sokadik ebben a tárgykörben - Eric Woerth munkaügyi miniszter feleségének a Bettencourt-vagyont kezelő céghez kerüléséről szólt.

A Franciaország és egyben Európa leggazdagabb asszonyát, Liliane Bettencourt-t érintő szövevényes ügyben több szálon folyik a nyomozás. A gyanú szerint a Bettencourt-vagyont is kezelő holding – ahol a miniszter felesége állt alkalmazásban – adócsalást követett el, s egyben illegális módon pénzelte az azóta hatalomra jutott jobboldali pártot, az UMP-t. Ha a nyomozás igazolja a gyanút, az súlyos következményekkel járhat Nicolas Sarkozy államfőre – aki elnöksége előtt vezette a pártot –, valamint a párt egykori pénztárnokára, Eric Woerthre. Ezért állhatott érdekében az Élysée-palotának a titkosszolgálat mozgósítása. A „szervek” ki is derítették, hogy David Sénat, az igazságügyi minisztérium egyik magas rangú tisztviselője táplálta a lapot információkkal. (A miniszteri tanácsadót azóta Franciaország tengerentúli megyéjébe, Guyane-ra helyezték.) A Le Monde jelezte: ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az újságírók forrásvédelmére vonatkozó törvény megszegése miatt.

Az Élysée-palota persze tagadja, hogy bármi köze lenne a lehallgatásokhoz. Csakúgy, mint Mitterrand idején. A világ persze nagyot változott azóta. A néhai szocialista miniszterelnök még képes volt államtitoknak minősíttetni a „fekete iroda” ténykedését, ez ma már lehetetlen. A politikai viszonyok is megváltoztak. Ma nincs közvetlen terrorfenyegetés Franciaországban, mint az idő tájt, amikor az Élysée pincéjében a lehallgató bázis létrejött, amely aztán a valóságban az államfőt közvetlenül érintő politikai vagy üzleti botrányok elsimításán munkálkodott. Mitterrand lehallgattatott például egy Jean Edern Hallier nevű üzletembert, aki azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza az elnök eltitkolt lányának hollétét. A hallgatásért cserébe adókedvezményben részesült. Ugyancsak a megfigyeltek között volt Edwy Plenel újságíró, a Le Monde későbbi főszerkesztője, aki ismert volt kiváló államközi kapcsolatairól. Mitterrand számára állítólag kellemes kikapcsolódást jelentett Carole Bouquet színésznő telefonbeszélgetéseinek tartalma.

Carole Bouquet telefonhívásainak átiratait szívesen forgatta a néhai Francois Mitterrand
Carole Bouquet telefonhívásainak átiratait szívesen forgatta a néhai Francois Mitterrand
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.