Többséget kapott a török alkotmánymódosítás

A török alkotmánymódosításról vasárnap tartott népszavazáson a szavazatok 99 százalékának feldolgozása alapján 58 százalékot, azaz többséget kapott az alkotmányreform – jelentette tegnap este az NTV helyi tv-állomás.

A Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vezette Igazság és Fejlődés Pártja által kezdeményezett módosítások főként az igazságszolgáltatást és az alapvető állampolgári jogokat érintik. A kormány szerint a katonai rezsim által 1982-ben megfogalmazott alkotmány módosítása a török demokráciát erősíti, és segíti az EU-tárgyalásokat is. A tervezetben 26 módosítás szerepel, többségük haladó változást jelent. Egyebek között lehetővé teszi, hogy a hadseregnek az alkotmányos rend ellen vétő tagjait polgári bíróságokon vonják felelősségre.

Az ellenzék szerint viszont a változtatások a hatalmon lévő, iszlám hátterű párt befolyását fokoznák az eddig szekuláris állami intézményekben.

Törökországban, ahol 73 millióan élnek, mintegy 49,5 millió ember rendelkezik szavazati joggal – jelentette az MTI. A voksolás kötelező, aki ezt elmulasztja, annak 22 török líra (12 euró) büntetést kell fizetnie. Kemal Kilicdaroglu, a fő ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt vezetője nem tudta leadni voksát, mert a parlament tagjai csak meghatározott helyeken szavazhattak, és a politikusnak erről nem volt tudomása.

Abdullah Gül elnök leadja voksát
Abdullah Gül elnök leadja voksát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.