Az osztrák lányt tízéves korában rabolta el Wolfgang Priklopil, és (ahogy a minap megjelent mű címe is utal rá) 3096 napon át tartotta fogva, egészen addig, amíg Nataschának 2006 augusztusában sikerült megszöknie. – A rabszolgája, az alávetettje voltam. A lelki szemetesládája, akire kiönthette a problémáit, vagy akár pofozógépnek is használhatott – írja az öngyilkosságba menekült kínzójáról az immár 22 éves, időközben tévés műsorvezetői karriert kezdő Kampusch.

A bécsi lány fogságának története az egész világot bejárta. A hírek szerint a neves német producer, az Adolf Hitler végnapjait bemutató Bukásról vagy a Parfüm című történelmi thrillerről is ismert Bernd Eichinger akar filmet forgatni a 3096 nap történetéből.

Kampusch sokféle érzelmet vált ki az emberekből: míg egyesek szánalommal viseltetnek iránta, mások csodálják, vagy nem is értik, hogyan élhetett túl ennyi kínt és hányattatást. A súlyos szexuális bűncselekmények áldozatai, különösen ha valaki gyermekfejjel kénytelen átélni a szörnyűségeket, nem szoktak olyan bátorsággal és nyíltsággal beszélni lelki-testi szenvedéseikről, ahogy azt Natascha teszi.

A közel 300 oldalas könyv nem a „kukkolni” vágyókat kiszolgáló mű, inkább dokumentumszerű leírása a történteknek. Az őt pincébe záró kínzóját következetesen „tettesnek” nevezi, ezzel is azt demonstrálva, hogy igyekszik Priklopiltől minél távolabb kerülni. Figyelemre méltó Kampusch állítása, hogy sosem gyűlölte az őt fizikailag is bántalmazó egykori műszerészt.

– A gyűlölet engem is tönkretett volna. Sőt megfosztott volna minden erőmtől, amire pedig a túléléshez feltétlenül szükségem volt – vallja be Kampusch. Azt sem hallgatja el, hogy az elrablása után pár hónappal megkérte a nála huszonhat évvel idősebb Priklopilt: ölelje meg, fektesse ágyba, és mondjon neki esti mesét. Az „emberi közelség” azonban Natascha szerint korántsem jelenti azt, hogy a Stockholm-szindrómába esett volna, vagyis hogy túszként azonosult volna az emberrablóval.

Priklopil az áldozatát igyekezett teljes agymosás alá vetni. Azt sulykolta, hogy Natascha nem fontos a családja számára, a szülei nem is szeretik, örülnek, hogy megszabadulhattak tőle. Ugyanakkor tudatosan éheztette a hatalmába kerített gyermeket: az élelmiszer-megvonással, illetve annak adagolásával szintén el tudta fogadtatni a kislánnyal, hogy immár egy másik „családba” került.

A súlyos mentális betegségben szenvedő Priklopil azonban gyakran folyamodott testi erőszakhoz is. De Kampusch szerint a veréssel sem tudta megtörni. – Amikor bántani kezdett, egyszerűen kiléptem a testemből, és kívülről, egy távoli helyről néztem magamat. S azt mondogattam: az nem én vagyok, akit a lépcsőn rugdos lefelé, a falhoz szorítva fojtogat vagy arra kényszerít, hogy félmeztelenül takarítsak-mosogassak – idézi fel Kampusch.

A bécsi könyvbemutatón Natascha arról is beszélt: megérti, hogy az emberek különbözőképpen reagálnak önvallomására. Egy dolog azonban nagyon fáj neki. Ha vicceket mesélnek róla.

Az osztrák lány saját könyvével