Fidel Castro: A zsidókat kétezer éven át üldözték

Fidel Castro egy amerikai újságíróval beszélgetve bírálta Mahmud Ahmadizsenad iráni elnököt a holokauszt tagadásáért.

Szerinte a teheráni vezetés jobban szolgálná a béke ügyét, ha elismerné az antiszemitizmus történetét, s ennek alapján megér tené Izrael küzdelmét a fennmaradásért.

A 84 éves Castro a múlt héten fogadott első ízben amerikai újságírót 2006. júliusi betegsége óta. Jeffrey Goldberg, a The Atlantic magazin internetes kiadásában olvasható blogjá ban számolt be havannai beszélgetéseiről a kubai vezetővel. Mint említi, éppen egy Iránnal kapcsolatos írása miatt hívta meg Castro, aki a közelmúltban számos megnyilatkozásában figyelmeztetett arra: az Egyesült Államok és Izrael Teheránt fenyegető politikája atomháborúba sodorhatja a világot. Most Castro megismételte ezt a nézetét, mondván, veszélyes konfrontáció felé haladnak, hiszen „Obamáék túlreagálhatják az eset leges iráni választ”. Netanjahu izraeli kormányfőnek azt üzente, hogy a zsidó állam csak akkor élhet biztonságban, ha lemond nukleáris arzenáljáról.

Castro felidézte, ötéves lehetett, amikor először hallotta, hogy a zsidók felelősek Jézus haláláért. „Azt gondolom, a zsidóknál többet semmilyen népet nem rágalmaztak. Sokkal többet, mint a muzulmánokat” – idézte szavait a The Atlantic újságírója. Castro szerint az iráni kormánynak meg kell értenie, hogy a zsidókat „elűzték a földjükről, azután mindenhol üldözték és bántották őket a világban”. Kétezer éves üldöztetésben és pogromokban volt részük, „semmit nem lehet a holokauszthoz hasonlítani” –nyomatékosította Castro. Végül hozzátette: mindezt üzenetnek szánja Ahmadinezsadnak.

A beszélgetések egyéb témái közül Goldberg kiemelte, hogy Castro visszatekintve immár tévesnek tartja, hogy az 1962-es kubai krízis idején Hruscsovnak dühösen azt ajánlotta: mérjen atomcsapást az Egyesült Államokra. Még meglepőbb volt a válasza arra a kérdésre, hogy a kubai gazdasági gyakorlat exportálható-e napjainkban: „A kubai modell nálunk sem működik.” Goldberg kommentárja szerint Fidel ezzel elismerte, hogy öccsének, Raúlnak – aki a kormányrudat 2008 februárja óta hivatalosan is átvette – csökkentenie kell az állam szerepét a gazdaságban.

Az amerikai újságíró blogjá ban azt is felidézte, arra a kérdésre, hogy a betegség nem változtatott-e nézetén Isten létezéséről, Castro azzal válaszolt: „Én ma is dialektikus materialista vagyok”.

Fidel Castro
Fidel Castro
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.