Václav Klaus elirigyelte Orbán forradalmát

Meglepően sok a hasonló elem Václav Klaus és Orbán Viktor keddi belpolitikai elemzéseiben

Ebben a nemzeti függetlenség hangsúlyozása és az európai intézményekkel szembeni szuverén magatartás a meghatározó. „Elnökünk a magyar kormányfő korábbi, radikálisabb kijelentése után most a parlamentben váratlanul azt állította, hogy Csehországban is kisebb forradalom zajlott le a szavazófülkékben, amelynek eredményeként stabil kormánykoalíciós többség jött létre. Ez pedig lehetővé teszi a képlékeny belpolitikai helyzet miatt halogatott, ugyanakkor égetően szükséges reformok beindítását. Mindketten a központi hatalom megerősítését tartják fontosnak. Orbán új alkotmány megalkotását, Klaus pedig az alaptörvény lényeges módosítását véli elengedhetetlennek. Az utóbbit főleg azért, mert szerinte az alkotmánybíróság nem viselkedhet a parlament harmadik, méghozzá legfontosabb kamarájaként. Az eszköz nem egyforma, a cél viszont Prágában és Budapesten is ugyanaz: a taláros testület társadalmi szerepének meggyengítése” – vélekedik a szerző.

Holub szerint a cseh elnök és a magyar kormányfő ismét kifejtette, hogy nem fogadhatnak el kritikátlanul minden brüsszeli javaslatot vagy határozatot. – A cseh döntéshozók nem lehetnek az uniós szervek meg hosszabbított karjai – idézi az elemző Klaust. Hozzáteszi, hogy az elnök számos megnyilvánulásával, Orbán pedig a Nemzetközi Valutaalappal szembeni magatartásával és a jegybankelnök fizetését is érintő korlátozással igazolta ugyanazt az álláspontot.

Petr Holub azzal zárja az elemzését, hogy kedden Václav Klaus és Orbán Viktor is számtalanszor hangsúlyozta a társadalmi reformok, ezeken belül az államadósság és a költségvetési hiány csökkentésének szükségességét. Ám egyikük sem részletezte, hogy ezt a célt miként kellene elérni – mutat rá a szerző.

Václav Klaus cseh elnök
Václav Klaus cseh elnök
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.