A tavaly decemberi koppenhágai klímacsúcs szünetében Medvegyev orosz elnök titokzatosan francia kollégája fülébe súgta, hogy beszélni szeretne vele. Négyszemközt. Nicolas Sarkozy már-már azt hihette, hogy fontos politikai kompromisszum készül a kudarcra ítélt csúcs megmentésére, s eléggé megdöbbent, amikor Medvegyev előterjesztette a kérését: az Elysée beleegyezését szeretné elnyerni a Szajna-parti pravoszláv templom felépítéséhez. Ha a Romanov-dinasztia bukása utáni első külföldi pravoszláv katedrális Párizs szívében felszentelhető lenne, vele azok a szép idők köszönnének vissza, amikor a XIX. század végén III. Sándor cár szövetséget kötött Franciaországgal.

S ezzel Moszkva ország-világ előtt demonstrálhatná a nagy birodalom folytonosságát – csúszott ki kis híján Sarkozy száján, de aztán visszanyelte a mondatot. Akkor még nem tudta, hogy a kiszemelt telekért nem tudnak olyan árat kérni, amit az oroszok meg ne adnának. Az alku azóta megköttetett. A telek potom 70 millió euróért az oroszoké, s 2012-re, de legkésőbb 2013-ra ott csillognak majd a hagymakupolák Párizs szívében. Az ügyletet a francia kémelhárítás sem tudta megfúrni. Hiába érvelt a cég, hogy a környék az ország közbiztonságának legkényesebb pontja. Ezen az ötezer négyzetméteren található ugyanis a legfelsőbb bírói testület központja, itt folyik az államfő levelezése, s a környező szolgálati lakásokban Sarkozy elnök legközvetlenebb munkatársai élnek. Mitterrand exelnök is itt szállásolta el sokáig titkolt szerelmét és rejtegetett lányát, Mazarine-t.

Ki volt ez a lány, aki úgy nőtt fel, mint valami államtitok? Aki 17 éves koráig senkinek nem mondhatta el, ki az apja, s akit anyjával együtt állampénzen őrzött a francia titkosszolgálat?

Ami a nagy titkolózás ellenére közismert volt: Mitterrand és felesége, Danielle a nyolcvanas évektől kezdve valójában nem éltek együtt. Az elnöknek állandóan változó nőismerősein túl volt egy titkos családja: egy bizonyos Anne Pingeot és lányuk, aki a csodálatos Mazarine nevet kapta. Mitterrand 45 éves korában ismerkedett meg az akkor 18 éves Anne Pingeot-val, és egymásba szerettek. A kapcsolatukból 1974 decemberében született Mazarine, akit az elnök három évvel később közjegyző előtt saját gyermekének ismert el, de csak nagykorúvá válásakor kérte a lányát, hogy vegye fel a Mitterrand családnevet. Mindhiába. Mazarine ma is anyja nevét viseli.

A gyermekkoráról keveset tudunk, s azt a keveset is az időközben íróvá lett Mitterrand-lány révén, aki bestsellerré lett Bevarrt száj című könyvében arról ír, miként élte meg, hogy a nyilvánosság előtt nem vállalta őt az apja, s csak néha-néha, konspirációs körülmények között találkozhattak. Mégis, a ritka alkalmak ellenére Mazarine-ban ma is elevenen él az apja emléke. – Kétségtelenül nem egy átlagos apa és lánya életét éltük, de hát ő maga sem volt átlagos. Ha keveset is, de foglalkozott velem, olykor együtt tanultunk, főleg már nagyobb koromban – írja már felnőttként, a megértés hangján. Ugyanakkor a Bevarrt szájból az is kiderül, hogy Mazarine magát a konspirációt, azt, hogy nem vállalhatta nyíltan az apját, máig nem tudta neki megbocsátani.

Noha a francia újságírók ismerték Mitterrand kettős életét, egészen 1994-ig, Mazarine húszéves koráig nem libbentették fel a fátylat az országos titokról. Sőt, amikor a Paris Match 1994. novemberi számában elsőként közölt fotót Mazarine-ról, a Le Monde – amely évek óta fiókjában rejtegette a sztorit, de sosem adta közre – nekiment a magazinnak. „Vajon egy államfő privát élete, családja, szeretői, egészsége és barátai is a nyilvánosság elé kerülhetnek? Ha a hatalom gyakorlását befolyásolják, akkor igen. Ezért is írtunk az elnök baráti körének korrupciós ügyeiről vagy az államfő betegségéről. De a tény, hogy Mitterrand balkézről egy gyermek boldog atyja, nem befolyásolja a munkáját. A gyermekről pedig elmondhatjuk, hogy csinos kislány, aki szemmel láthatóan jól érzi magát a bőrében. Akkor meg...?” Ez a néhány mondat sokat elmond a francia sajtó állapotáról, erkölcsi tartásáról. Abban az országban, ahol késhegyig menő harc folyik a hírközlés elsőségéért, húsz éven át titokban lehetett tartani az elnök magánéletének rejtett ügyeit.

A francia közvéleményt ugyan meglepte Mitterrand kettős életének híre, de az elnök 1996 januárjában bekövetkezett halála miatt nem maradt sok ideje emészteni a történteket. Azért az nem akármilyen médiaesemény volt, amikor Mitterrand temetésén a törvényes feleség és családja mellett ott ült a titkolt család is, és fogadta a részvétnyilvánításokat. Az ülésrendet magaMitterrand határozta meg végrendeletében.

Jó okunk van feltételezni, hogy Franciaország mindmáig egyetlen szocialista államfője Mazarine védelmében rendelte el a titoktartást. A kisgyermeket óvta a korai hírnévtől,mert jól tudta,mit jelent az elnök-apa árnyékában felnőni. A titkolózás valójában Mazarine nagykorúvá éréséig tartott. Második elnöki periódusának vége felé – noha nyilvánosan ezt tudni nem lehetett – Mitterrand olykor hivatalos külföldi útjaira ismagával vitte lányát, akivel mindenki másnál jobban szeretett beszélgetni. Mazarine kétségkívül intelligens, tanult hölggyé serdült, aki a párizsi elit középiskola, a Henri IV. elvégzése után a Fontenay-Saint-Cloud-i Grande École-ba került, s 35 fős évfolyamán a negyedik legjobb filozófushallgató volt. Spinozáról írt diplomamunkáját már nem mutathatta meg apjának, aki a diplomavédés előtti évben hunyt el. Hogy Mitterrand milyen nagyra tartotta a lányát, arra példa, hogy még egy vacsorát is megszervezett Mazarine és Fidel Castro között, akit a lány a kor legkiemelkedőbb államférfijának tartott.

Mazarine második, apja halála után kezdődött élete már az önálló értelmiségi lét keretei között folyik. Előbb filozófiát tanít a Provence-i Egyetemen, majd újságíró, mígnem 1998-ban, 24 évesen megjelenik első regénye. A hatvanezer példányban kinyomtatott Premier roman (Első regény) óriási médiaérdeklődést és felemás kritikát kap. De még az ezredfordulón megjelent, s a kritika által már sokkal jobban fogadott második regényéről is azt írta a recenzor: „Mazarine Pingeot – talán mert azon ritka francia elnök lánya, aki szépirodalmat is olvasott – megpróbálja elhitetni velünk, hogy ő író. Még győzködnie kell...!” Író vagy sem, a harmadik, fentebb már említett önéletrajzi regénye, a Bevarrt száj 2005-ben nem mindennapi, kétszázezer példányban jelenik meg. Két évre rá, a Le Cimitiere des poupées (Babák temetője) című regénye viszont visszatetszést kelt, sőt bíróság elé citálják azzal a váddal, hogy egy megtörtént bűnesetet, egy szörnyű gyermekgyilkosságot használt fel regényének megírásához, s főleg reklámozásához. Mazarine így védekezik: „A gyermekgyilkosságok gyakori szereplője a fagyasztó. Az anya azt gondolja, hogy megölt gyermekét érintetlenül megőrizheti magának, ha fagyasztóba teszi.”

Mazarine időközben maga is három gyermeket szült attól a marokkói származású Mohamed Ulad-Mohaudtól, akivel 2001-ben ismerkedett meg Rómában. A tévés filmrendező élettárs most nem mindennapi premier előtt áll. Ezekben a napokban indul a France 5 közszolgálati csatornán az a tízszer 26 perces bizarr valóságshow-ja, amelyben összezár hat palesztin és hat zsidó fiatalt, hogy hozzák tető alá a közel-keleti békét. Három hetük lesz arra, hogy a világtól elzárt dél-franciaországi házban megoldják azt, amit a politikusoknak évtizedek alatt sem sikerült.

Mazarine, úgy is mint filozófus, élettársánál reálisabban tekint erre a problémára.

– Nem baj, ha nem tudják megoldani a fiatalok a közel-keleti konfliktust. Fő, hogy lesz három hetük arra, hogy megismerjék egymás gondolkodását – nyilatkozta Ulad-Mohaud filmes kísérletéről.