Még a néppárti frakció is bírálta az unió helyzetéről szóló beszédének elhangzása után a konzervatív pártcsoporthoz sorolható José Manuel Barroso bizottsági elnököt. A nagyobb frakciók közül a szocialisták, a liberálisok és a zöldek kíméletlenül nekiestek; a környezetvédő Daniel Cohn-Bendit azt mondta, hogy a végrehajtó testület vezetőjeként egyszerűen nem is látható.

Az EU helyzetének elemzése helyett Barroso a munkaprogramját ismertette: gyorsítani kell a strukturális reformok bevezetését, egyszerre kell rendbe tenni az államháztartásokat és ösztönözni a növekedést. – A szociális piacgazdaság modernizálására van szükség – hangoztatta Barroso. A szabadságjogokat illetően fellépést ígért a szervezett bűnözés, a terrorizmus és az illegális bevándorlás ellen. – A rasszizmusnak nincs helye Európában – tett utalást a romák franciaországi helyzetére.

A beszédére elsőként reagáló néppárti frakcióvezető, Joseph Daul európai romastratégia kidolgozását sürgette, és értetlenségének adott hangot, hogy Catherine Ashton külügyi főképviselő nem vesz részt az izraeli–palesztin tárgyalásokon, holott a legtöbb segélyt a térségbe az EU küldi. Ő is – akárcsak később Martin Schulz szocialista és Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető – utalt a közvélemény-kutatásokra, amelyek szerint a polgárok nem bíznak az uniós intézményekben, miközben úgy gondolják, hogy csak az EU tudna megoldást nyújtani a jelenlegi válságra. Vagyis Daul szerint sokkal több elképzelést kellene az Európai Bizottságnak előterjesztenie, akár provokatívakat is.

A szocialista Schulz szerint Barroso a német–francia tengely foglya, és bár szép beszédeket tart, ezeket nem hallja meg senki. Új víziót követelt Verhofstadt is, aki úgy látja, hogy az eurónak csak akkor van értelme, ha 27 gazdaságpolitika helyett egy lesz. A környezetvédő Cohn-Bendit nem is látja Barrosót, aki a tagállamok ellenében meg sem mer szólalni. Ha merne, jelezte volna már évekkel ezelőtt, hogy Görögországban súlyos a helyzet.

A vitában Barroso nem térhetett ki a romakérdés taglalása elől. Azt hangoztatta, hogy az alapjogokat minden államnak tiszteletben kell tartania – igaz, nem említette meg Franciaországot név szerint. A frakcióvezetők is hangsúlyozták: Párizsnak jogában áll fellépni a bűnelkövetők ellen, hiszen minden állampolgár biztonságát garantálnia kell, de nem bélyegezhet meg egy kisebbséget, egy közösséget.

Amerika első emberét az alkotmány kötelezi arra, hogy „időről időre” beszámoljon a kongresszusnak az ország helyzetéről. Az Egyesült Államok elnöke február első hetében elmondott beszédében általában értékeli előző évi munkáját, és kijelöli a kormány politikájának legfontosabb irányvonalait. Az első évértékelést George Washington tartotta 1790-ben, New Yorkban. Az alkotmány nem kötelezi arra az elnököt, hogy minden évben értékeljen, ám az évszázadok során kialakultak a „State of the Union” beszéd hagyományai. Az „újonc” elnökök beiktatásuk után néhány héttel elmondott beszéde hivatalosan nem is számít évértékelésnek, ám a közvélemény annak tekinti őket (volt olyan, hogy a frissen beiktatott és a leköszönő elnök is értékelt). Az értékelést akár írásban is be lehet nyújtani, sokáig ez is történt. Az USA harmadik elnöke, Thomas Jefferson tett így először, mivel túlzottan monarchikusnak tartotta a beszédformát, mivel az amerikai évértékelés előzménye a brit parlament megnyitásakor az uralkodó által elmondott trónbeszéd volt. (Munkatársunktól)

José Manuel Barrosót össztűz alá vették még a vele elvileg szövetséges európai honatyák is