A kitoloncolás ellen tüntettek

Tízezrek tüntettek szerte Európában a romák franciaországi kitoloncolása ellen tiltakozva. A legnépesebb tüntetésekre Franciaországban került sor: szombaton 130 városban, nagyjából százezren vonultak az utcára, ebből Párizsban több tízezren.

Az alapvetően – a téma súlyához képest – vidám hangulatú párizsi demonstráción részt vettek a legkülönfélébb emberjogi, romaügyi szervezetek, az összes szakszervezet és a baloldali pártok képviselői is, a zöldektől egészen a szélsőbaloldalig. A lerombolt táborokban eddig élő roma családok részvételével – és cigány zene hangjai között – áramló tömegben hemzsegtek a francia elnök idegenellenes politikáját megbélyegző feliratok, jelképek. (Például Nicolas Sarkozy szavaira utalva „az idegen gyökerű bűnelkövetőkről”: „Sarkozy = idegen gyökerű bűnöző”.)

A felvonulásban a tüntetők spontaneitása és sokszínűsége volt a legmeglepőbb. A lehető legkülönbözőbb társadalmi rétegekből kikerült demonstrálók a saját kis tábláikat, zászlóikat hozták magukkal. A tüntetés „központi üzenete” végül is három szó volt: Liberté, Egalité, Fraternité (Szabadság, Egyenlőség, Testvériség).

A demonstráció sikeréhez az is hozzájárult, hogy ezt a szervezők a kedden sorra kerülő, a nyugdíjreform ellen tiltakozó hatalmas tüntetés és országos sztrájk főpróbájának szánták. Ahogy Cécile, a párizsi tanárnő elmondta a Népszabadságnak: „Az emberek lassan ráébrednek, hogy a kormány milyen játékot űz velünk: a romákat bűnbaknak kikiáltva támadják a szociális jogainkat. Nagyon fontos, hogy megértsük: a két ügy összefügg!”

Hasonló tüntetések zajlottak szerte Európában a francia nagykövetségek előtt, Londontól Belgrádon és Brüsszelen át Budapestig. Az európai felháborodásra jellemző, hogy Brüsszelben a tüntetők, utalva „az önkéntes hazautazást” támogató segélyre, a következő felirattal vonultak: „Sarkozy, romát akarsz venni? 300 euró egy felnőtt, 100 egy gyerek”.

Petíciót adtak át Budapesten

A román és bolgár cigányok franciaországi kitoloncolása ellen tüntettek civilek szombaton a budapesti francia nagykövetség előtt. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet magyarországi aktivistái által szervezett megmozdulás szónokai a romák elleni gyűlöletkeltés és a rasszizmus megszüntetését, az emberi jogok tiszteletben tartását követelték mind a francia, mind a magyar kormánytól. A felszólalók – a transzparenseket tartó mintegy száz ember előtt – azt hangoztatták: fel kell éleszteni az emberek lelkiismeretét amíg nem késő, mert a mostani intézkedések kísértetiesen hasonlítanak a vészkorszak kezdetére. A megmozdulás szervezői petíciót is átadtak a francia nagykövetségnek, amelyben az erőszakos kitoloncolás leállítását, az emberi jogok tiszteletben tartását követelték. (MTI)

Szabadság, Egyenlőség, Testvériség: a párizsi demonstráció jelszavai
Szabadság, Egyenlőség, Testvériség: a párizsi demonstráció jelszavai
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.