Netanjahu: Békülni jöttem

– Történelmi kompromisszumot keresve jöttem ide – mondta helyi idő szerint szerdán Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Washingtonban az izraeli–palesztin béketárgyalások hivatalos újraindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

–Azért jöttem, hogy békét kössek – közölte az izraeli vezető. Netanjahu a tájékoztatón odafordult a palesztin elnökhöz, és azt mondta: „Abbasz elnök, maga partnerem a békében. Nem tudjuk eltörölni a múltat, de hatalmunkban áll megváltoztatni a jövőt.” Mahmud Abbasz beszédében azt hangsúlyozta: komoly esély van a béke megteremtésére, de kitért arra is, hogy Izraelnek le kell állítani a ciszjordániai zsidó telepek építését.

Barack Obama amerikai elnök közölte: minden részt vevő országnak – köztük az Egyesült Államokban is – nemzeti érdeke, hogy békés megoldás szülessen. Obama azt mondta, a status quo fenntarthatatlan.

A szerdai kétoldalú tárgyalások után tegnap megkezdődtek a közvetlen tárgyalások Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és a közel-keleti béketárgyalásokkal megbízott képviselő, George Mitchell részvételével. A tárgyalások sikerét meghiúsíthatja, hogy zsidó telepesek bejelentették, ők folytatják az építkezéseket, akár meghosszabbítja az építkezésekre vonatkozó moratóriumot az izraeli miniszterelnök, akár nem.

Bár a tárgyalásokkal kapcsolatban a legtöbben szkeptikusak, mégis hosszú ideig ez lehet az utolsó lehetőség a végső megegyezésre. Az egész régió átrendeződés előtt áll. Például a 82 éves, betegeskedő Hoszni Mubarak, bár szerdán ott volt Washingtonban, de meglehet, nem tudja már sokáig irányítani Egyiptomot. Már a valós lehetőségtől, hogy Iránnak esetleg sikerülne atomfegyvert létrehoznia, felbolydulna az amúgy is ideges térség.

Ezek fényében nagyon is elképzelhető, hogy Netanjahu valóban komoly szándékkal érkezett, s talán ő akar lenni az a közel-keleti vezető, aki megteremti a békét. Ráadásul a 75 éves Abbasz elnöksége után hatalmi harc várható a palesztin berkekben, amely szintén erősíti azt az érzést, hogy ez lehet az utolsó esély.

Vitatott kérdések

HATÁROK Míg a palesztinok az 1967 előtti határokat szeretnék alapul venni a tárgyalásokhoz, a Netanjahu-kormány a „védhető határok” kikötésénél konkrétabbat nem volt hajlandó mondani az izraeli álláspontról. Feltehetően egy-egy nagyobb zsidó telepet Izrael megtartana, cserébe a palesztinoknak a Negev-sivatagban adna földet, többek közt az elvileg a Gázai övezetet és Ciszjordániát összekötő alagút vagy híd miatt is. Állítólag a Netanjahu-kormány azt is szeretné elérni, hogy a zsidók nyugodtan élhessenek az új palesztin állam területén, ahogy arabok is élnek Izraelben.

JERUZSÁLEM Ehud Barak izraeli védelmi miniszter épp szerdán közölte a Haarec napilapban, hogy Izrael kész átengedni a palesztinoknak Jeruzsálem egyes, arabok lakta részeit, s a szent helyeket egy „különleges hatóság” fogja igazgatni. Ezzel feltehetően nyomást akart gyakorolni a béke ügyében sokkal szkeptikusabb koalíciós partnerére, Netanjahura. Barak kijelentését egy a tárgyalásokra Washingtonba utazó illetékes azonnal cáfolta, mondván, Jeruzsálem Izrael oszthatatlan fővárosa. Annyi bizonyos, hogy Jeruzsálem nélkül nincs megállapodás, hiszen a palesztinok a szent város keleti részét szeretnék fővárosukként látni.

BIZTONSÁG Netanjahu egy tavalyi beszédében kikötötte, hogy az új palesztin államnak demilitarizáltnak kell lennie. Emellett az izraeli vezetés ragaszkodik ahhoz, hogy az izraeli hadsereg jelen legyen a Jordán folyó völgyében, azaz a jövőbeli palesztin állam keleti határait is védhesse, nehogy terrorcsoportok fegyvereket tudjanak becsempészni Ciszjordániába.

MENEKÜLTEK A palesztin vezetés ragaszkodik ahhoz, hogy Izrael –legalább szóban – elismerje az 1948 után elmenekült palesztinok visszatérésének jogát, még ha valójában a visszatelepülés lehetetlen is. Hogy több millió palesztin visszaköltözését kivédjék, Netanjahuék szeretnék Izraelt mint zsidó államot elismertetni a palesztinokkal. A menekülteket ért károkért anyagi kompenzáció is szóba jöhet.

Az izraeli–palesztin béketárgyalások első napjára érkezik Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, Benjamin Netanjahu izraeli minisztere lnök, Barack Obama amerikai elnök, Mahmud Abbasz palesztin elnök és II. Abdullah jordán király a washingtoni Fehér Házba
Az izraeli–palesztin béketárgyalások első napjára érkezik Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, Benjamin Netanjahu izraeli minisztere lnök, Barack Obama amerikai elnök, Mahmud Abbasz palesztin elnök és II. Abdullah jordán király a washingtoni Fehér Házba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.