Brüsszeli intés a francia romaügyben

Az Európai Unió arra kérné Párizst: bizonyítsa, hogy a romák nagy botrányt kavart kiutasítása az országból valóban nem ellentétes sem a francia, sem az uniós joggal. Az Európai Parlament szabadságjogi bizottsága is foglalkozott a kérdéssel, és a jövő heti plenáris ülésen is szó lesz a romákról.

Ítéletet nem mond Franciaország politikájáról, de elfogadhatatlannak tartja a kollektív bűnösség elvét és bármely kisebbség megbélyegzését a három uniós biztos, akik a romák francia kiutasításáról írtak jelentést.

Andor László, Viviane Reding és Cecilia Malmström lényegében azt szorgalmazzák, hogy a francia kormány adjon magyarázatot, vagyis bizonyítsa, hogy a lépései nem ellentétesek az európai joggal, nem sértik a személyek szabad mozgásának alapelvét.

A napokban Brüsszelben tárgyalt Eric Besson francia bevándorlási miniszter, aki kikérte magának a feltételezéseket, s azt hangoztatta, hogy csak azokat telepítik vissza Romániába és Bulgáriába, akik bűnöző életmódot folytatnak. (Augusztusban ezer romát küldtek haza, idén összesen kilencezret.) Párizsnak azt kellene bizonyítania, hogy a romákkal szemben ugyanúgy jár el, mint bármilyen más esetben.

Az Európai Bizottság honlapján közzétett ismertető szerint a 10-12 milliós roma népességet ugyanazok a jogok illetik meg, mint bármely uniós állampolgárt, azaz három hónapig szabadon tartózkodhatnak bármely tagállamban, ezt követően azonban nekik is bizonyítaniuk kell, hogy el tudják tartani magukat és rendelkeznek társadalombiztosítással vagy valamilyen egészségbiztosítással.

A franciaországi helyzet elmérgesedésére a bizottság késve reagált, s most az európai intézmények egymásra mutogatnak. Az Európai Parlamentben már évekkel ezelőtt születtek jogkövetkezmények nélküli határozatok, amelyek felszólították a bizottságot átfogó romastratégia kidolgozására. Mindhiába.

Az Európai Parlament szabadságjogi bizottsága csütörtökön este rendezett vitát, s a jövő héten éles szóváltások helyszíne lehet a strasbourgi ülésterem is, mert a liberálisok kezdeményezésére és a szocialisták támogatásával a plenáris ülés napirendjére kerül ez a téma. Az említett bizottság szocialista alelnöke, Göncz Kinga úgy nyilatkozott, hogy most talán valóban lendületet kaphat az európai politika kialakítása, amelynek részeként ellenőrizni kellene azt is, vajon az uniós pénzek felhasználása során egyes esetekben nem a szegregációt erősítik-e.

A Franciaországból kiutasított romák az olasz fővárosban tűntek fel, ahol illegális alkalmi szállásokba költöztek be az Il Messaggero című lap csütörtöki száma szerint. Róma Magliana nevű külvárosi körzetének lakói telefonhívásokkal árasztották el a rendőrséget, panaszolva, hogy az elmúlt hónapokban lerombolt illegális roma menedékhelyek ismét lakókat kaptak.

A jelentések szerint a környék tele van teljesen megpakolt francia rendszámú autókkal.

A polgármester idén februárban eldózeroltatta Európa legnagyobb, évtizedek óta fennálló romatelepét, ahol mintegy 600 ember lakott. Alemanno hétfőn Párizsban a francia bevándorlási miniszterrel, Eric Bressonnal tárgyal a romakérdésről. (MTI)

Három hónapig ők is bárhol maradhatnak – romatábor Franciaországban
Három hónapig ők is bárhol maradhatnak – romatábor Franciaországban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.