Orbán felhívhatja Obamát

Magyarország előtt a 2011-es EU-elnökség sok ajtót megnyit. Használják ki a reflektrorfényt! – mondta lapunknak a hét elején Budapesten járt finn külügyminiszter, aki Oroszországot is egyre közelebb hozná az unióhoz.

A saját magát „az EU rajongójának” tartó finn külügyminiszter szerint a szuverenitás fogalma megváltozott az elmúlt években. – Az Európai Unióban egyesítjük erőinket, mert túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy egyedül cselekedjünk – mondta lapunknak Alexander Stubb. A politikus 2004 és 2008 között az Európai Parlament tagja volt, és 11 könyve jelent meg az unióról.

– Léteznek olyan területek, amelyekben nemzeti szuverenitást fontosabbnak tartja a közvélemény vagy a politikusok, mint másokat. Ilyen lehet a külpolitika, az igazságügy vagy akár a gazdaságpolitika is. Ám én, mint egy export-függő ország külügyminisztere, az együttműködés híve vagyok. Ebben a világban nem maradunk életben egyedül – mondta Stubb arra reagálva, hogy egyes külföldi lapok szerint a magyar kormány „gazdasági szabadságharcot” hirdetett a Nemzetközi Valutaalappal szemben. (Finnország nem tagja a NATO-nak, a hidegháború alatt pedig egyik oldal felé sem kötelezte el magát, a Szovjetunió felbomlása után azonban hadseregét úgy modernizálta, hogy kompatibilis legyen az Észak-atlanti Szövetség rendszerével.)

Finnországnak 1300 kilométer közös határa van Oroszországgal. – Minél közelebb hozzuk Oroszországot Európához, annál jobb – mondta a 42 éves Stubb, aki 2008-ban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökeként a grúz–orosz háborúban közvetített. – A magyar miniszterelnök bölcsen beszélt, amikor azt mondta, kiegyezést kell kötni Oroszországgal – válaszolta lapunk kérdésére a helsinki diplomácia irányítója, aki hétfőn a nagyköveti értekezleten tartott előadást, találkozott Schmitt Pál köztársasági elnökkel és Martonyi János külügyminiszterrel, majd úszott egyett Czene Attilával, a sportot felügyelő államtitkárral. A finn politikus sportrajongó, rendszeresen indul maratoni futóversenyeken.

Stubb, aki már az 1999-es finn uniós elnökség előkészítésében is részt vett, a sikeres magyar elnökséghez adott tanácsokat a diplomatáknak. – Valódi szakemberek kellenek, nem szabad nyugdíjas nagykövetekre bízni a munkacsoportok vezetését – sorolta lapunknak a lehetséges buktatókat. Az elnökséget Brüsszelből kell irányítani, nem lehet Budapestről utasításokat adni. A politikusokat is be kell vonni, még akkor is, ha a munka nagy részét a köztisztviselők végzik. Fontos az erőviszonyok tisztázása, hogy ne kezdjen senki saját játékba.

– Magyarország felkészült az elnökségre, ám nem szabad elfelejteni, soha nem az elnökség határozza meg a tennivalókat, hanem pont fordítva. Bármikor közbejöhet egy válság Gázában vagy Szomáliában – tette hozzá.

A legfontosabb mégis az, hogy minden belpolitikai nézeteltérést félre kell tenni az elnökség hat hónapjában. – Használják ki a reflektorfényt! Ilyenkor minden ajtó megnyílik. Ha Orbán Viktor felhívja Barack Obamát, akkor bizony az amerikai elnök fel fogja venni a telefont.

Alexander Stubb
Alexander Stubb
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.