Walesa: A mai Szolidaritás már nem az én szervezetem

Lech Walesa, a lengyelországi Szolidaritás egykori vezetője nem vett részt a szakszervezet alapításának 30. évfordulója alkalmából Gdanskban tartandó kongresszuson.

„Nem akarok elmenni. A demokrácia megteremtése után azt javasoltam a Szolidaritásnak, hogy hagyjon fel a politizálással, ám a szervezet továbbra is ezt teszi, ahelyett, hogy szakszervezeti kérdésekkel foglalkozna” – magyarázta korábban Walesa az AFP francia hírügynökségnek. „Sajnálom, hogy a mai Szolidaritás már nem az én szakszervezetem” – tette hozzá, kiemelve, hogy a mozgalomnak annak idején tízmillió tagja volt, ma viszont alig 700 ezer.

A Nobel-békedíjas volt államfő nehezményezte, hogy a Szolidaritás szakszervezet a nyári elnökválasztáson a konzervatív Jaroslaw Kaczynskit támogatta a liberális Bronislaw Komorowskival szemben. A szakszervezettel szembeni távolságtartása ellenére Walesa Donald Tusk miniszterelnök társaságában vasárnap felkereste Gdanskban a kommunista elnyomás áldozatainak emlékművét, ahol virágot helyezett el.

A Szolidaritás rendkívüli kongresszussal emlékezett meg tegnap a 30 évvel ezelőtti megalapításáról. A rendezvényen számos politikus, köztük Donald Tusk kormányfő, Bronislaw Komorowski államfő és Jaroslaw Kaczynski, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke is részt vett.

Lech Walesa volt államfő a gdanksi hajógyár előtt figyeli, ahogy Donald Tusk lengyel kormányfő csokrot helyez el a Szolidaritás alapításának 30. évfordulóján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.