Orbán kiegyezést sürget Oroszországgal

Már becsukta a beszédéhez használt mappát, amikor Orbán Viktor zárszóként azzal fordult a nagyköveti értekezlet résztvevőihez: a formálódó új világrendben egyre jobban háttérbe szoruló Nyugatnak kiegyezést kell kötnie Oroszországgal, de Közép-Európa nem lehet e történelmi megállapodás áldozata. A „slusszpoénra” sokan felkapták a fejüket, hiszen az nemcsak a Fidesz Oroszország-politikájában az elmúlt egy évben bekövetkezett száznyolcvan fokos fordulatot jelezte. A kormányfő ugyanis hétfői jó egyórás beszédében klasszikus külpolitikáról alig esett szó, négy hónappal a start előtt azt a kifejezést, hogy „Magyarország soros EU-elnöksége” ki sem ejtette a száján.

Ezzel szemben azt fejtegette a külügyi tárca tanácstermében összegyűlt misszióvezetők előtt, hogy a 2010-es történelmi változások következményeként Magyarország visszanyerte hangját és önrendelkezési képességét. A hazai belpolitikai erőviszonyok radikális átrendeződése, a nemzeti egység által teremtett mozdíthatatlan stabilitás pedig lehetőséget ad a nagyköveteknek az újrakezdéshez. Szerinte kormánya eddigi tevékenységével – például a megrendült jogállamiság vagy a gazdasági adatok megbízhatóságának helyreállításával – olyan helyzetet teremtett, hogy a külföldön dolgozó diplomatáknak nem kell tovább a hazugságot képviselniük.

Gyorsaság, reagálóképesség, intelligencia – sorolta Orbán, mit vár el a magyar diplomatáktól az új világrendben. Bátorság és kezdeményezőképesség – folytatta, és példaként a Nemzetközi Valutaalapot hozta fel. Az IMF segítsége nélkül összeomlott volna hazai gazdaság, de a nemzetközi szervezettel kölcsönszerződés, és nem pedig gazdaságpolitikai szerződés született – hangoztatta. A külpolitika feladatát alapvetően abban látja, hogy olyan új kapcsolati rendszereket, hálózatokat alakítson ki, amelyek a lehető legkisebb befektetéssel a lehető legtöbb előnyhöz juttatják Magyarországot és a magyar gazdaságot. A bal- és jobboldali radikális ellenzék révén is centrumpozícióba került kormány célja nem a válságkezelés, hanem állások teremtése, a gazdasági teljesítmény növelése. A globális gazdasági és pénzügyi válságot a formálódó új világrend kísérőjelenségének nevezte. Meglátása szerint ebben az új világrendben a keresztény gyökerű nyugati világ befolyása és gazdasági ereje zsugorodni fog, de a nyugati hozzájáruláson belül Magyarország arányát mindenképpen növelni kell.

Kérdésekre válaszolva kitért arra, hogy fel akarja számolni a különböző szaktárcák között ágazati sovinizmust. Vagyis olyan integrált külképviseleti rendszert akarnak, amelyben a magyar államot képviselő nagykövet alá tartoznak a politikai, gazdasági és kulturális kérdések. Martonyi János külügyminiszter pedig később hozzátette: a nagykövetek tevékenységének megítélésében az is szerepet játszik miként reagálnak a Magyarországot becsmérlő cikkekre, tudnak-e olyan szellemi-értelmiségi kapcsolati hálót kialakítani, amellyel az adott ország sajtójában ellensúlyozható a hazugságokra, tények elferdítésére alapuló közlések.

„Táplálkozzanak egészségesen”

Andy Warhol szerint egyszer mindenki tizenöt percig híres lehet, Magyarország számára ezt a negyedórányi hírnevet a 2011 első felében esedékes soros EU-elnökség biztosíthatja. Alexander Stubb finn külügyminiszter az amerikai pop-art művész egyik híres mondásával vezette be azt a „tízparancsolatát”, amelyet hétfőn megosztott a magyar nagykövetekkel. Az EU működését belülről is jól ismerő konzervatív politikus szerint a lényeg a nemzeti egység, a „belpolitika bevitelével az egészet ugyanis el lehet cseszni”. Emlékeztetett rá, hogy a soros elnökséget nem Budapestről, hanem Brüsszelből fogják irányítani, Orbán Viktorra pedig egyfajta közvetítői, brókeri szerep vár – ami a rendkívüli helyzetekben különösen felértékelődhet. A hat hónapos stressz elviselésére egészséges életmódot is ja vasolt. – Ne igyanak, táplálkozzanak egészségesen –mondta, hozzátéve: nem kell depresszióba esni, ha az elnökség végével már nem csörögnek a telefonok. (D. A.)

A kormányfő a nagyköveti értekezleten
A kormányfő a nagyköveti értekezleten
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.