Kouchnernek is vannak kételyei

Bernard Kouchner francia külügyminiszter egy hétfői rádióinterjújában bevallotta, hogy a romák kiutasításával kapcsolatban kialakult vita miatt felmerült benne a lemondás gondolata, de végül arra jutott, hogy az „megfutamodás” volna. Hangsúlyozta, hogy a romák nagyon sajátos és nehéz körülmények között élnek, és hogy ügyük miatt „elszorul a szíve” – mondta az RTL rádióban.

Arra a kérdésre, hogy mi tartotta vissza a lemondástól, azt válaszolta: a lemondás megfutamodást, az ügy intézési módjának elfogadását jelentette volna. „Nem vagyok elégedett az ügy jelenlegi intézési módjával. Huszonöt éve foglalkozom a romákkal. Tartalmamiatt nem tetszik nekem az ügyről folyó vita”. Úgy vélte, a Franciaországról alkotott kép csorbát szenvedett a romák kiutasítása miatt, de hazájának nincs miért szégyenkeznie, mivel egyike a legtöbb menekültet befogadó országoknak.

Francia romatelepet számol fel a rendőrség

A francia kormány olyan törvénymódosításra készül, amely lehetővé tenné, hogy kiutasítsák az országból azokat a külföldieket, akiket a közrendet megzavaró többszörös lopáson vagy agresszív kolduláson érnek – jelentette be hétfőn Eric Besson francia bevándorlásügyi miniszter. Elmondta, hogy július 28. és augusztus 17. között összesen 979 román és bolgár állampolgárt küldtek vissza hazájába.

Közülük 151 esetben a kitoloncolás kényszerítéssel történt, de többségében – 828 esetben – önkéntes jelleggel, a 300 eurós (gyerekek esetében 100 eurós) hazatérési támogatás folyósítása mellett zajlott le. Január 1-je óta 8313 románt és bolgárt toloncoltak vissza Franciaországból, míg tavaly egész évben 9875 ilyen eset fordult elő. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.