Azt mindketten pozitívumnak értékelték, hogy a beszéd alapvetően a gazdasági feladatokat sorolta, amelyben számos jó ötlet is elhangzott, az egész viszont torz keretbe szorult. S ezt a torz keretet a nemzetközi helyzethez való hozzáállás adja. Orbán Viktor jó ha tudja: nem lesz képes éket verni az IMF és az Európai Unió közé. A két nemzetközi szervezet valójában egy család, hasonló elvek alapján működnek, s normáikon csak a résztvevők többségének akaratával lehet változtatni, egyedül reménytelen.

Az exkülügyminiszterek furcsának találták azt a miniszterelnöki kitételt is, hogy a jobboldali kormány hatalomra kerülésével visszaszereztük önrendelkezési képességünket, ez ugyanis húsz évvel ezelőtt megtörtént. A hangját sem most találta meg Magyarország, az eddig is volt. Abban persze sok igazság van, hogy az elmúlt három hónapban a világ ismét felfigyelt Magyarországra, bár ne tette volna. Sokat írt például a világsajtó a magyar miniszterelnök növekvő személyi kultuszáról, a demokratikus intézmények gyengítéséről vagy felszámolásáról, a konszenzuskényszer megszüntetéséről, mindezt a Fideszkormány rendteremtésének álarca alatt.

Önmagában pozitív célnak értékelhető a bátor és kezdeményező külpolitika óhaja. A magyar diplomácia tevékenységére ezek a jelzők már évek óta használatosak, legyen szó akár a balkáni politikáról, akár a Kínával kialakított jó viszonyról. Az Orbán által használt, s alighanem a futballból kölcsönzött „támadó” jelző azonban disszonáns hang a diplomáciában. A támadás ugyanis ellenfelet feltételez, Magyarországnak pedig ellenfele szerencsére nincs. Még Oroszországról is az együttműködésben érdekelt potenciális partnerként beszélt a miniszterelnök, nagyon helyesen. Annál érthetetlenebb, hogy még egy éve sincs annak, amikor kirohanást intézett Orbán a szerinte antidemokratikus orosz rendszer ellen, ahol nekünk semmi keresnivalónk. Nem volt jó szavaGyurcsány Ferenc kapcsolatépítő lépéseiről sem, aki a Déli áramlat gázvezeték építésében való részvételünket szorgalmazta. Az persze még a régi világrend közepette történt, ma pedig elkezdődött az új időszámítás.

Állami pénzből él az IMF

Kölcsönszerződés, nem gazdaságpolitikai együttműködés – ekképp húzta meg a határvonalat az IMF-szerződés kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök. Szavai arra utalnak, hogy a kormány szerint a Nemzetközi Valutaalap a kelleténél aktívabban kíván részt venni a magyar gazdaságpolitika meghatározásában.

Orbán korábban is utalt rá, hogy a felvett kölcsönt törleszteni fogja Magyarország, de ezen túl nem enged beleszólást saját ügyeibe. A beleszólást ebben az esetben a hitelszerződés alapján negyedévente tartott felülvizsgálat jelentheti, melynek során a magyar kormány beszámol az addig megtett gazdaságpolitikai lépésekről, illetve vázolja a következő időszak teendőit. Az IMF – mint a hitel nyújtója – pedig ezek alapján jelzi, ha szerinte korrekcióra szorulnak a kormány tervei. A valutaalap működésével szemben kevésbé vagy egyáltalán nem kritikus vélemények szerint az IMF úgy jár el, mint egy rendes hitelintézet, amelyik meg kíván győződni arról, hogy kihelyezett pénze biztos megtérül.

Nem mellékesen a valutaalap tőkéjét nem ismeretlen gyökerű pénzügyi hálózatok bocsátották rendelkezésre, hanem tagi hozzájárulásaikból az alapító, illetve az utóbb csatlakozott államok.

Jelenleg 187 ország tagja az IMF-nek, köztük Magyarország: mi 1982-ben csatlakoztunk a szervezethez. (B. F. Z.)