Ámokfutó vérengzése

Nyolc halottja és tizennégy sebesültje van annak a vérengzésnek, amelyet egy ötven év körüli férfi követett el tegnap délelőtt a Pozsonyhoz tartozó Dévényújfalu (Devinská Nová Ves) egyik lakótelepén. Daniel Lipsic belügyminiszter és Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány kora délután a helyszínen arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a tettes golyószóróval és pisztollyal hatolt be az egyik lakótelepi lakásba, ahol négy nőt és egy férfit ölt meg, majd a lépcsőházban még egy személyt lőtt agyon, aki ugyancsak a lemészárolt család tagja volt. Ekkor már a helyszínre érkeztek a szomszédok által riasztott rendőrök, akik elől a gyilkos menekülni próbált, miközben válogatás nélkül lövöldözött az őt üldözőkre és az utcai járókelőkre. Végül bekerítették őt, s ekkor öngyilkosságot követett el. Több szlovák lap úgy tudja, hogy a tettes volt hivatásos katona. Nyolc teli tárat tartott magánál.

Tizennégyen megsérültek, ketten életveszélyesen, közülük az egyik késő délután elhunyt. Két rendőrt lőtt sebekkel szállítottak kórházba. Állapotukat stabilizálták.

Érdeklődésünkre Jaroslav Spisiak elmondta, hogy egyelőre még vizsgálják a vérengzés lehetséges indítékait. Az egyik lakos lapunkat arról tájékoztatta, hogy a tettes a harmadik emeleten lakott, az áldozatai – akik a Sme.sk internetes portál értesülései szerint romák voltak – pedig a másodikon. Évek óta viszálykodtak. Ezeket az információkat azonban egyelőre hivatalosan nem erősítették meg.

A szlovák közjogi méltóságok részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak és együttérzésüket tolmácsolták a sérülteknek, akiket tegnap este meglátogatott a belügyi és az egészségügyi tárca vezetője.

Sebesültet visznek a mentősök
Sebesültet visznek a mentősök
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.