Katonai tiszteletadás az elhunyt magyar tisztnek

Katonai tiszteletadással fogadták tegnap délelőtt Kecskeméten a múlt hétfői afganisztáni orvtámadásban 32 évesen meghalt katonanő, Pappné Ábrahám Judit hadnagy koporsóját. A hősi halott hamvait szállító gép Németországból érkezett, amelyet a gyászoló családtagok, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Simicskó István honvédelmi államtitkár, Benkő Tibor altábornagy, vezérkari főnök, valamint a katonanő parancsnoka és bajtársai fogadtak. Ott volt a támadásban megsérült Dani Fruzsina orvos főhadnagy is.

Hende Csaba beszédében kiemelte: „A honvéd élete a szolgálat. Szolgálat a hazáért, ha kell, mindhalálig. Ez nemcsak szó, hanem maga a valóság. Egy magyar honvéd elesett, helyére lép a másik. Az úton továbbmegyünk, mert a katonaélet örök törvénye szerint az a feladatunk, az a küldetésünk, hogy továbbmenjünk, hogy tovább szolgáljunk. Továbbmegyünk, de nem felejtünk.”

Ezután a díszszázad tisztelgése mellett, Pappné Ábrahám Judit hamvait a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alacskára, szülőfalujába vitték, ahol ma lesz a temetés. Férje szintén szerződéses katona, és feleségével egy kontingensben szolgált, s az előző váltással néhány napja tért haza Afganisztánból.

A kecskeméti repülőbázison tartott sajtótájékoztatón Dani Fruzsina orvos – akimaga is megsérült, amikor Baghlan tartományban augusztus 23-án támadás érte a magyar katonai konvojt – elmondta, a táborból hajnalban indultak. A gépjárműben öten ültek: elöl a gépkocsivezető és a parancsnok, hátul pedig hárman, majd rádión kaptak egy üzenetet, hogy fegyveresek vannak az út mellett. Ilyenkor a szabály szerint gyorsítani kell a gépjárművekkel. Egy nagy robbanásra emlékszik – tette hozzá. Amikor magához tért, észrevette, hogy mellette két társa súlyosan megsérült a fejükön. Megpróbálta megvizsgálni őket, hogy mi történt velük, ám mivel szűkös volt a hely, nem fért igazán hozzájuk. Amit tudott, ott a helyszínen megtette – mondta, hozzátéve, a gépjármű folyamatosan mozgásban volt.

A támadás következtében a főhadnagy mellett ülő Pappné Ábrahám Judit meghalt, míg hárman megsérültek, egyikük súlyosan. Dani Fruzsina főhadnagyon – mint az MTI jelentette – több sérülés látszott: kezét repeszdarabok által okozott sérülések borították, hüvelykujja műanyag rögzítőkötésben volt. Elmondása szerint több repeszdarab van a testében, melyeket a következő hetekben távolítanak el. Egyedül a gépjármű vezetője nem szenvedett sérülést. Dani Fruzsina beszámolt arról: a helyszíni ellátás után visszaszállították a magyar táborba, melynek területén egy előretolt amerikai sebészeti egység működik. Ide vitték a sérülteket, majd másnap átszállították őket a német tábori kórházba. Mindkét helyen az ott szolgálatot teljesítő magyar orvosok kezelték a sebesülteket.

Benkő Tibor altábornagy, Dani Fruzsina főhadnagy és Hende Csaba honvédelmi miniszter a sajtótájékoztatón
Benkő Tibor altábornagy, Dani Fruzsina főhadnagy és Hende Csaba honvédelmi miniszter a sajtótájékoztatón
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.