Kadhafi római színháza

Ismét sátort vert Rómában Moammer el-Kadhafi. Az olasz–líbiai baráti megállapodás második évfordulóját ünnepli üzlettársával, Silvio Berlusconival és kétszáz fiatal lánnyal.

Minek jön már megint? Itália ezt kérdezi Kadhafinak az utóbbi két évben már negyedik római látogatásán. Nincs kétség, hogy az olasz miniszterelnök és a líbiai vezér barátsága megállította a bevándorlók áradatát. Amióta Silvio Berlusconi 2008 augusztusában elzarándokolt Kadhafihoz a sivatagba, és bocsánatot kért a gyarmatosításért, kártérítésként évi 200 millió dolláros olasz befektetéssel a következő húsz évre, a líbiai partoknál olasz hadihajók tartóztatják fel az emberkereskedőket. Bár a Caritas katolikus humanitárius szervezet nyári jelentése szerint a bevándorlás ettől nem csökkent, csak útvonalat változtatott.

Kadhafi eltörölte az olaszokkal szemben negyven éven át megtartott bosszúnapját, és vízumot adott nekik, mégis – az olasz ellenzék és közvélemény szerint – kellemetlen vendég. Pedig tavaly részt vett a nagyhatalmak találkozóján, a földrengés sújtotta L’Aquilában, ahol Berlusconi segédletével még Barack Obama is kezet fogott a volt tábornokkal. Ennél nagyobb visszhangot érdemelt az a beduin sátor, melyet Kadhafi az olasz főváros kellős közepén, a Villa Pamphili parkban vert fel.

Most is sátorban lakik, de a líbiai római nagykövetség kertjében. Az olasz sajtó által amazonoknak nevezett testőrnői kísérik, és Kadhafi harminc arab lovat is hozott. Az olasz–líbiai barátság második évfordulóját ma – a ramadán miatt – este 800 fős fogadás ünnepli, és hiába a fenntartások, a vállalkozók nem fognak hiányozni. „Kadhafi ugyanolyan partnerünk, mint akárki más” – hangoztatta a gáz- és kőolajholding Eni elnöke. Líbia 7 százalékos tulajdonosa az UniCredit kereskedelmi banknak, 1976 óta FIAT-részvényes, és az ellenzéki újságok gyanúja szerint Berlusconi televíziós üzlettársa is.

A nyugati világban ilyen látványosságokkal egyedül Rómában fogadott Kadhafi jelenléte mindenekelőtt színház: ahogyan előző látogatásai alkalmával, most is 200 fiatal lányt kért társaságnak egy hoszteszcégtől. Annyit tudni, hogy csinos, elegánsan öltözött, olasz, fekete bőrű és arab nőket is rendelt.

Kadhafi amazon testőreivel
Kadhafi amazon testőreivel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.