Elbocsátások lesznek Csehországban

Jövőre tíz százalékkal csökkentik a minisztériumok és más állami intézmények költségvetését. Az illetékes vezetők a kötelező megszorító intézkedés következtében vagy minden alkalmazott fizetését vagy pedig a jelenlegi létszámot csökkentik. –Úgy vélem, hogy többnyire az utóbbi megoldáshoz folyamodnak, s ezáltal a mintegy 70 ezer köztisztviselő száma az elkövetkező esztendőben öt-nyolc százalékkal csökken – jelentette ki Petr Necas a Prima kereskedelmi tévé szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában.

A cseh kormányfő hangsúlyozta: csak így sikerülhet a jövő év végére a jelenlegi 5,3-ról a nemzeti össztermék (GDP) 4,6 százalékára lefaragni a költségvetési hiányt. Kifejtette azt is, hogy a gazdasági válság következtében tavaly és idén a versenyszférában csökkent az alkalmazottak bére és ott is jelentős számú elbocsátásokra került sor. Az állami alkalmazottak sem vonhatják ki magukat a kényszerű intézkedések alól. Mint mondta, a költségek lefaragása csak amolyan tűzoltás, az állam eladósodásának megfékezése.

A jövő évi költségvetés elfogadása után a kabinet hozzálát a mélyreható társadalmi és gazdasági reformok kimunkálásához, amelyeket 2012-től kívánnak bevezetni. A cseh miniszterelnök bejelentette azt is, hogy jövőre – ideiglenesen, csak egy évre – bevezetik az úgynevezett árvízadót is. A terv szerint minden alkalmazott béréből, illetve a vállalkozók bevételéből havonta száz koronát (hozzávetőleg ezer forint) vonnának le. – Egy-két doboz cigaretta vagy két-három korsó sör ára nem nagy öszszeg, viszont az államkassza így egy év alatt 4,5 milliárd korona pluszbevételhez jut, amelyet csak a bejelentett célra használhatunk fel – hangsúlyozta Petr Necas.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.