Katonák és hivatalnokok a phenjani Remetekirályságban

Szeptember elején rendezik a Koreai Munkapárt konferenciáját. A nagyszabású pártrendezvények jó alkalmat kínálnak a fontos bejelentésekhez. Harminc évvel ezelőtt a Koreai Munkapárt kongresszusán hirdették ki, hogy a KNDK-t megalapító Kim Ir Szen kijelölt utódja legidősebb fia, a „dicsőséges pártcentrum”-nak és „kedves vezető”-nek nevezett Kim Dzsong Il lesz.

A kongreszszus során a fiatalabb Kim számos pártfunkciót kapott, többek közt tagja lett a KB katonai bizottságának is. A hatalomátörökítés során azonban a katonai vonal került előtérbe: a fiatalabb Kim 1991-ben marsalli rangot kapott, majd 1993-ban a katonai döntéshozó testületként funkcionáló Nemzetvédelmi Bizottság elnöke lett. A mai napig elsősorban katonai vezetőként irányítja az országot.

A koreai történelem során a katonák és a hivatalnokok mindig féltékenyen tekintettek egymásra, s az uralkodó támogatását próbálták megnyerni. A háborús időszakokban a katonák befolyása megnövekedett, míg béke idején pontosan fordítva történt. A feudális koreai királyságból származó ellentét a KNDK-ban is fennmaradt. A kommunista nómenklatúrán belül a Koreai Munkapárt vezető funkcionáriusai és a Koreai Néphadsereg tábornoki kara ugyanígy törekedett a vezetés támogatásának megszerzésére. Míg Kim Ir Szen életében a pártvonal volt a meghatározó, halálát követően a katonaság szerepe jelentősen megnövekedett. Jellemző, hogy az elmúlt három évtizedben nem került sor újabb pártkongreszszus összehívására. Bár Kim Dzsong Il 1997-ben a hadsereg kezdeményezése alapján a Koreai Munkapárt főtitkára is lett, ez a pozíció csak szimbolikus maradt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.